Kiteregetve a rendvédelmisek szennyese

Vége a bohóckodásnak

loves250.jpgLehet ugyan szerzett jogokra hivatkozva tüntetni, bohóckodni, amikor a rendvédelmi alkalmazottak kiváltságainak megőrzése a tét, csakhogy az érintettek is felfoghatnák végre, hogy szerzett jogok már régóta nincsenek. Az elmúlt húsz évben ugyanis a magyar társadalom túlnyomó többsége elveszítette korábban megszerzett jogainak döntő részét.

Emlékezzünk csak arra, hogy az úgynevezett szocializmusban azzal indokolták a nyugati országokéhoz képest gyalázatosan alacsony életszínvonalunkat, hogy a szovjet tömb államaiban ingyenesen jutnak hozzá az emberek sok olyan szolgáltatáshoz, juttatáshoz, amelyekért Nyugaton igencsak komoly összegeket kell kifizetni. A szerényebb jövedelmű munkavállalók számára például szerzett jog volt, hogy jelképes összegért kaphattak alacsony rezsiköltséggel használható, olcsó bérű lakást. Ugyancsak a szerzett jogok számát gyarapította a minden szinten ingyenes oktatás és kollégiumi elhelyezés, az alapvető élelmiszerek mesterségesen alacsony ára, a jelképes összegért megszerezhető szakszervezeti vagy vállalati üdülés, az állampolgári jogon járó orvosi ellátás, az olcsó tömegközlekedés és még számos juttatás.

Azóta csupán annyiban változott a helyzet, hogy gyarmati kormányaink és komprádor burzsoáziánk áldatlan tevékenységének a következtében ezek a szerzett jogok egytől-egyig megszűntek, miközben a magyar és a nyugat-európai bérek közötti különbség semmivel sem csökkent. Tulajdonképpen az történt, hogy országunk vezetői a kommunizmusból mindent elvetettek, ami elviselhetőbbé tette azt az embertelen rendszert, a Nyugattól viszont átvettük a kapitalizmus összes negatívumát, persze az ottani társadalmakat megillető szociális jogok és előnyök nélkül.
Egyes társadalmi rétegek, foglalkozási ágak viszont indokolatlanul tehettek szert – a társadalom kárára – különféle kiváltságokra, kedvezményekre. Főleg a hatalom védelmét szolgáló erőszakszervezetek tagjai részesülhettek ezekből a kirívóan igazságtalan juttatásokból.

Mostanáig a rendőrök már-már abszurdnak nevezhető kedvezményeket élvezhettek. Amikor ugyanis elérték szakmai teljesítőképességük csúcspontját, és elkezdődhetett volna a kiképzésükbe befektetett összeg megtérülése, mondvacsinált okokra hivatkozva nyugdíjba vonulhattak. Napjainkban életerős, negyven év körüli férfiak és nők élvezhetnek munka nélkül olyan összegű juttatásokat, amilyenekről a még hatvan év felett is munkára kötelezett kőművesek, kovácsok, lakatosok, más, de hasonlóan nehéz fizikai munkát végző sorstársaikkal együtt, még csak álmodni sem mernek. Az pedig tűrhetetlen, hogy félig rokkant idős emberek munkájával biztosítsanak kiemelt nyugdíjat egészséges középkorúaknak.

Ráadásul a negyvenes éveikben járó nyugalmazott rendőröknek járnak a minden nyugdíjast megillető juttatások is. Például kedvezményesen utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön, míg a túlélésért küzdő tartós munkanélkülinek teljes árú bérletet vagy menetjegyet kell váltania. Még akkor is, ha közel jár a 60. életévéhez, és semmi esélye az elhelyezkedésre. Tehát a pénzbevétellel alig rendelkező idős állástalannak maximális árat kell fizetnie azokért a szolgáltatásokért, amik az életerős, és kiemelt nyugdíjban részesülő rendőrt mélyen a piaci ár alatt illetik meg.

Továbbá a rendvédelmi dolgozók túlnyomó többségének az esetében szó sincs nyugalomba vonulásról. A különféle biztonsági cégek örömmel szerződtetik, foglalkoztatják őket, utcára téve a rendőrmúlttal nem rendelkező őrző-védő szakembereket.
Eközben a húszas éveiket taposó aktív, de tapasztalatlan rendőrök többnyire képtelenek fő feladataik elvégzésére, a becsületes emberek életét megkeserítő cigánybűnözés és a terjedő erőszak megfékezésére.

Persze a korkedvezményes nyugdíj egyáltalán nem az ördögtől való juttatás. Joggal illeti meg például a rendszertelen munkaidőben dolgozó járművezetőket, illetve mindenkit, aki kiemelten veszélyes vagy egészségre ártalmas munkát végez.

Tagadhatatlan, hogy a rendőrök egy része is ebbe a kategóriába tartozik, ám túlnyomó többségük munkájában nincs semmi veszélyes vagy megerőltető. A kapitányságokon folyó tevékenységbe vagy az autósok zaklatásába még senki nem rokkant bele. A szolgálatteljesítés, bűnüldözés közben előforduló rendőrhalál, pedig ritka, mint a fehér holló. Ettől azonban még joggal illeti meg kedvezmény a veszélyes feladatokat teljesítő rendőröket. Ám a korkedvezményes szakmákban körülbelül öt év a maximum, és az ezt meghaladó időtartam a bűnüldözőknél sem indokolt.

Akármennyire is igaza van ebben a kérdésben az Orbán-kormánynak, vannak rendvédelmisek, akik képtelenek megérteni a jelenlegi helyzet tarthatatlanságát, és makacsul ragaszkodnak kiváltságaikhoz, előjogaikhoz. Ám akármennyit is bohóckodnak, törekvéseik eleve bukásra vannak ítélve. A magyarországihoz hasonló kedvezmények a civilizált világ egyetlen országában sem illetik meg a rendvédelmi alkalmazottakat. Követeléseik nem keltenek rokonszenvet az átlagemberben, mivel az élősködő életmód mélységesen sérti a társadalom igazságérzetét.

Olvasó a rendvédelmisek tüntetéséről: A ló és a túloldala

2011. június 17. 00:17
Hunhír.info

A ló és a túloldala. Nagyjából ez jutott eszembe, amikor először olvastam a Jobbik álláspontját a “rendvédelmisek” tüntetéseivel kapcsolatban. A nemzeti radikális párt ugyanis szinte teljes mellszélességgel áll ki a tüntető rendőrök mellett és az első Bertha Szilvia közlemény után egyre meredekebb és hajmeresztő jobbikos álláspontok láttak napvilágot. A Jobbik már sztrájkjogot is adna a rendőröknek, az egyeztetések pedig már napi szintűek a tüntető szakszervezetek és az említett képviselőnő között.

Igaz, úgy tudom, ezeket a nyilatkozatokat Bertha Szilvia elnökségi felhatalmazás nélkül tette, de mindent elárul, hogy sajnos tényleg vannak ilyen képviselők a Jobbik frakciójában, akik azt hiszik, hogy a magyar rendőrnek tényleg 40 éves korában jár a nyugdíj. Bizony, a tüntetők agyba-főbe verése és a demonstrációk feloszlatása nem veszélytelen feladat, jár a korkedvezmény – gondolhatnánk, de véleményem szerint Bertha Szilviáék nem pont erre gondolnak. Hanem arra, hogy a “rendvédelmiek” a kormány általános népnyúzó politikájának a legújabb áldozatai, “szerzett jogaikban” nyomorítja meg őket és lehetetlenítik el az életüket ezeknek az egyébként tisztességes és becsületes magyar embereknek.

Vagyunk néhányan, akit ez azért némiképp meglep, hiszen nem is olyan régen még szenvedő alanyai voltunk (vagyunk) a rendőrség és a rendőrök napi szintű vegzálásának. Már az sem volt egyszerű, amikor évekkel ezelőtt a Jobbik együttműködési megállapodást kötött a TMRSZ-szel, és lett egy külön bejáratú rendőrszakszervezete a pártnak. Aztán kiderült, hogy Szima Juditék nem feltétlenül azonosulnak a nemzeti radikalizmussal és hogy ők is csőcseléknek tartják a 2006-os tüntetőket. Mit gondolhat az összes többi rendőrt képviselő szakszervezet, ha a párt “házi-szakszervezete” is ezt gondolta?

Hál’ Istennek aztán a szerződés felmondásra került, így nem tudunk könnyeket hullatni a “szimpatikus” szakszervezeti vezető elleni eljárás és őrizetbe vétele miatt.

Magyar rendőr velünk van?

Az igazság az, hogy soha nem is volt velünk, csak talán mi szerettük volna. A nemzeti radikális táborban két álláspont vív egymással ebben a kérdésben:*”a rendőrök hazaárulók, 2006 után nincs miről beszélni velük” szemben a “ha kormányozni akarunk, jóban kell lennünk a mindenkori
erőszakszervezetekkel, nem vezet sehova, ha utáljuk a rendőröket”. Bár nem egyértelmű még, úgy tűnik, hogy a Jobbik az utóbbi álláspontra helyezkedik szépen lassan (talán még maga sem tudja, de ezekkel a Bertha Szilvia-féle közleményekkel hova máshova tartana), csak akkor viszont mi lesz azokkal a nemzeti radikálisokkal, akik az utóbbi évek során rendszeres elszenvedői voltak a rendőri brutalitásnak és – egyébként teljes joggal – tényleg ki nem állhatják a rendőröket?

Magyar rendőr soha nem is volt és most sincs velünk. 2006-ban sem voltak velünk és a fülkeforradalom után sem. Ha nyíltan kiállunk mellettük, akkor sem lesznek, de ha legközelebb fejen állunk velük együtt a Kossuth téren, akkor sem. 2006-ban nem hogy nem támogattak vagy hallgatólagosan kacsintottak volna össze velünk a hatalom ellen, hanem minden képzeletet
felülmúló brutalitással tartottak terrorban minket. Nem hiszem, hogy pillanatnyi politikai érdekből (lehet rúgni egyet a kormányba) erről meg kéne feledkezni.

Valljuk be őszintén, legtöbbünknek a rendőr nem a kárt szenvedett állampolgárok védelmezőjeként él a tudatunkban, akihez bármikor fordulhatunk, ha baj van, ő pedig jön és megtalálja az elkövetőt, meg visszahozza az ellopott biciklinket. Sokunk szinte csak és kizárólag akkor találkozik rendőrrel, ha 60-as táblánál 65-el hajtva megállítják és kap egy húszezres csekket, ha tüntetésre menet egy óra alatt háromszor pakoltatják ki a zsebeit, pitiáner ügyekben hívják be tanúskodni, vagy focimeccsre menet kergetik meg, fújják le könnygázzal.
Általános tapasztalatunk közel sem az, hogy a rendőr egy minden körülmények között jogszerűen eljáró, hatáskörét és a jogot pontosan ismerő, jó értelemben vett hivatalos személy, hanem – mondjuk ki – egy arrogáns g*ci, aki hatáskörét rendre átlépi, és úgy tekint az állampolgárok egészére (de legalábbis az összes nemzeti radikálisra) mint potenciális bűnözőre.

De nézzük mit is köszönhet a nemzeti radikális tábor a most tüntető belügyieknek az elmúlt 10 évben:

– tüntetések sorozatos betiltását (közlekedés aránytalan sérelmére hivatkozva)
– jogszerű tüntetéseken a résztvevők vegzálását (a helyszínen vagy a helyszín felé tartva)
– nevetséges útlezárásokat és kordonozásokat
– aránytalan erőszak alkalmazását
– a könnygázt
– a szemmagasságba kilőtt gumilövedékeket
– lovasrohamot
– gumibotozást
– viperázást
– jogszerűtlen előállításokat
– tüntetők agyba-főbe verését nyolcan-tízen
– a rendőrőrsökön és BV intézetekben történt kínzásokat, bántalmazásokat
– rendőri jelentések meghamisítását
– hamis tanúzást
– hamis vádat
– házkutatásokat
– lehallgatásokat
– megfigyeléseket
– beépüléseket
– nemzeti szervezetek operatív bomlasztását
– egyéb poszt-kádári III/III-as módszerek teljes tárházát
– a kártérítési perek során a minimálisnak sem nevezhető kompromisszumkészséget
– a megítélt kártérítések ki nem fizetését
– a Magyar Gárda ellehetetlenítését
– majd a polgárőrségek ellehetetlenítését
– Budaházyék terrorizmussal vádolását
– a futballszurkolók különösen agresszív vegzálását, az általuk kiprovokált balhékat
– magyar radikálisok adatainak kiszolgáltatása a szomszédos államok hatóságainak
– tehetetlenséget a cigánybűnözéssel szemben
– a vidék élhetetlenné tételét
– az előző kormány és az összes deviancia körömszakadtáig történő védelmét
– a politikusbűnözők feletti szemet hunyást
– a mindennapi korrupciót
– az általános arroganciát és felsőbbrendűséget, ami – valljuk be őszintén – pártállástól, világnézettől függetlenül 10-ből 9, de lehet, hogy csak 8 rendőrt jellemez

Szóval ezek után nehéz azt mondani, hogy magyar rendőr velünk van, meg hogy “köztük is van tisztességes”. Biztos van egyébként, még én is találkoztam már olyannal, akivel lehetett értelmesen szót váltani, de ne csapjuk be magunkat: nem ez a jellemző. Az esetek döntő többségében nem érdekel egy legalja kerületi járőrt vagy egy beöltözött, felspannolt készenlétist, hogy emberi hangon vagy eleve paraszt módon szól hozzá az állampolgár, ők mindig ugyanazt a felháborító, alpári és agresszív stílusukat adják elő.

A Jobbik tehát – véleményem szerint – ezúttal nagyon átesett a ló túloldalára. De ha ezt így gondolják, végül is semmi baj, csak szóljanak. Azt mindenképp tudnia kell Bertha Szilviának, hogy a rendőrök melletti ilyen nyílt kiállás bizonyosan ellenérzéseket vált ki a nemzeti radikálisok köreiben.

2011. június 17. 00:24 Varga Imre – Hunhír.info

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s