i-Maat-ság

  • Isten igazságos és természetes rendje szerint való élet

Maat az ókori egyiptomi vallás szerint az igazság és a rend, valamint a törvény megszemélyesítője és istennője. Ő képviseli a teremtéskor felállított világrendet, melynek fenntartása a fáraó (fő-úr-ő) feladata.
Baráth Tibor kanadai történész kutatásai szerint Egyiptomban eredetileg nem volt többistenhit, hanem a Teremtő Isten tulajdonságait személyesítették meg istenalakokban.

A Maat-ban uralkodó jelző arra utalhatott, hogy a fáraó az igazságos isteni rend szerint uralkodott. Maat-ban élni pedig az imádságos és igazságos életet jelenthette.  Az imádság szavunk minden valószínűség szerint Maat nevével függ össze.

Példák az egyiptomi Maat istennő korabeli ábrázolásaira

Életünk önmagában is egy imádság Istenünkhöz.
A Teremtő Isten rendje szerinti imádságos élethez, gondolataink megtisztításához és rendbe szedéséhez ad segítséget a következő szép és magvas írásmű.

Tomory Zsuzsa
ISTENÜNK.

Mind gyakrabban kerül előtérbe őseink hitének, vallásának – Isten-képének megismerésére irányuló igény és az ezeket betölteni vágyó igyekezet. Mindezen kérdések leggyakrabban használt kapaszkodója a ma Bibliának nevezett könyv tartalmával kapcsolatos elméletek sora, melyek közül az emberi ősemlékezet azon jeleneteket emeli ki, melyek még őseredeti tartalmukat, az emberi hamisság által meg nem változtatott képeket megőrizte. Ilyen az Egy Egyetemes Isten tudata, a világteremtés ősemléke, a teremtésnek a teremtményekben, így az emberben is folytatódó sorozata, a személyes Istennel való kapcsolata, a Teremtő mindenkit szerető, felkaroló jelenléte a Fiú Isten személye közvetítésével, ki a későbbi ezredekben Jézus személyében testesült meg. Ezek részletes tárgyalása viszont más tanulmányok tárgya.

A magyar ősvallást keresők első kapaszkodója a Biblia nyomán Ábrahám, miközben elfelejtik Jézus kijelentését: “Mielőtt Ábrahám lett én vagyok.” Ez az én vagyok, az örök jelen, az örökkévalóság mába vetülő és önmagát kiteljesítő fénye. A magyar Isten képe ezen Ábrahám előtti korban gyökerezik, s népi emlékezetünk ezt a kort mentette imáin, népművészetén, szokásain át a mába. Ez a kép nem vakhit, hanem az Istennel való közvetlen kapcsolat tudása.

Tudatuk központjában az Ég ura állt elképzelhetetlen méltóságban, örök változatlanságban, ki a Mindenség mögött álló Úr. Berzsenyi Dániel szavaival:

Isten, kit a bölcs lángesze fel nem ér,
Csak titkon érző lelke óhajtva sejt
Léted világít, mint az égő nap
De szemünk bele nem tekinthet…

Őstudatunkban az Egy Igaz Istenben összpontosul a világegyetemben működő minden teremtő erő. Minden, ami volt, van és lehet. Isten örök változatlanságában, békéjében tud megpihenni a lélek. E világokat önmagában ringató Őserőről tudták őseink, hogy Fény és lénye teremtésében sokszorozódik. Tudták, hogy az anyagi világ felett álló Isten mindenek felett Jó. Jézus figyelmeztet erre: nincs más jó, csak az Isten, az Atya. Tudták, hogy Igéje a teremtés maga[1]. Tudták, hogy lényének lényege az Igazság fénye. Létéről a teremtett világ ad hírt. Sötét mentéjén csillagok ragyognak, melynek legfényesebb pitykéje szép napunk egy közmondásunk szerint. A húzatlanul zengő harangok, gyújtatlanul gyulladó gyertyák hang és fény-hullámainak világa az Ő végtelen birodalma, melybe minden ember beleláthat, csak ki kell lépnie háza ajtaján.

Mellette pihen édes párja, a még Csipkerózsika álmát alvó ősanyag, Nagyboldogasszonyunk. Egymás szűz közelsége nyomán indult el a Teremtés első mozzanata: elsőszülött és egyetlen gyermekük, a Fényben megjelenő Élet születése, ki egyetemes, mint szülei. Nagyboldogasszonyunk jelenlétéről ad hírt a világűr, melynek bársonyos sötétje az Ő világot szülő, védő, tápláló anyaméhe. Nagyboldogasszonyunk kebelében a teremtés tűzei izzanak, s Ő szüli azóta is időtlen idők vajúdásával a napokat, naprendszereket. Ő táplálja égi Tejfolyójával az újszülött világokat. Ő a karácsonyi történet Szent szüle párjának szűzi asszony alakja, a mellette álló “öreg” Szent József Örök Istenünk, s Jézus a Fény-gyermek, a fény szárnyán közénk érkező Élet. A ma ünnepelt karácsonyi történet egy valahai világteremtés menetére emlékező esemény emberi szinten való megjelenítése, mely az elképzelhetetlen sokaságú évmilliók alatt sem veszített fényéből, csodájából, áhítatából.

A Szent Szüle Pár lábainál nyugszik hírnökük, Csodaszarvasunk. Az Ég Ura lábainál fekete, Nagyasszonyunk lábainál fehér szarvas várja küldetését. Mindegyik agancsán gyújtatlanul gyúló gyertyák az égi csillagok, homlokán az esthajnal csillag, mellén a hold, agancsai között a nap ragyog, s ahány szőre szála, annyi csillag rajta. A Teremtés hullámait ringató Ég tengerében úszva érkezik hozzánk. A Csodaszarvas jeleníti meg a világ anyagi részét, s rajta keresztül közvetíti Isten teremtő dalát. Ezt a dalt fogják fel Isten által rendelt tanítóink, dalos Táltosaink, kik nem kőtáblákba rótt tilalmakkal, hanem dallal, szeretettel, jó példával tanították és tanítják máig is a népet.

A Teremtés Ős-Szüleinek első és egyszülött gyermeke a fény szárnyán közénk érkező Élet. Rajta keresztül válik a teremtés csodája kézzelfogható valósággá, s ismétli önmagát újra és újra. Rajta keresztül értjük meg mi teremtmények, hogy a világ és minden, ami benne van fény. Fényből van testünk, fény élteti a növényeket, állatokat, fényt eszünk és fényt iszunk, amikor táplálkozunk. Ez az Élet teste és vére, nem pedig a későbbi vallások véres áldozatai. Mikor asztali áldásainkat mondjuk: “Édes Jézus légy vendégünk, áld meg amit adtál nékünk…” jusson eszünkbe, hogy most fényt és életet veszünk magunkhoz, s ezt háláljuk meg: “Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott!” Fény szülők gyermekeként mindnyájan fények vagyunk.

Örök Istenünk és Nagyboldogasszonyunk első és egyszülött gyermeke tehát az egyetemes, Istenfia Élet. Ő népünk Arany Istene, Fényes Istene. Ő az örök változatlanságban nyugvó Örök Isten teremtő eszköze, ki örök változásban nyilvánul meg. Jelképe világunkban a Nap, kit Magúrként tisztelt népünk. Sugarai az életet közvetítik Isten akaratából. Őseink nem imádták a napot, sem semmi mást, csak az Örök Istent. Istenfia Élet népünk Teremtő Istene, Fiacskája, Aranyalmája, Szerelmetes Istene, s sorolhatnánk a végtelenségig a személyes élmény szülte szerető neveit. Ő, a fény szárnyán érkező Élet, a Titok és Szenvedés gyermeke is. Az Élet él, érez és minden rezzenést felfog. Ezért mondta Jézus, hogy Isten tud arról, ha egy hajunk szála is kihull, s a kis veréb sorsának is gondviselője, hiszen a Fiún át Ő is velünk van. Népünk tudta, hogy az élőlények minden szenvedése Benne van, velünk örül, velünk szenved, miközben lelkünket, tudatunkat Isten jósága felé irányítja. Ő tanította és tanítja az embereket a teremtő életre világszerte. Az Ő arcát viseli minden búzaszem. A magokat is Tőle kapott aranyekével – a napsugár ékével – veti el az ember a jövő élet imádságos reményében.

Napjainkban Jézust a hittudósok tanulatlan-faragatlan földművesként állítják a hívők elé, mivel a leggyakrabban természeti képeken át magyarázza az élet számos jelenségét, s nem eszmélnek arra, hogy Isten világa a természet, hogy e világtól és élettől elvonatkoztatva nem lehet Istenünkkel lelki közösséget találni. Ezért mondja Jézus, hogy nem lehet az Atyához jutni csak ő általa. Az Élet által. Az Életen át tudjuk Istent, s vagyunk az Örök Élet részesei. Az Örök Világosság részesei, hiszen Ő az Út, az Igazság, akit fénynek tudtak őseink és az Élet.

Őseink a természetet Isten templomaként tisztelték, s a Természet Templomában szerettek imádkozni, noha ők építették a világ első kerek fénytemplomait, örökmécseseit, melyek egyik utólsó gyönyörű darabja az Aachen-i dóm belterét díszíti.

Istenfia Élettel való kapcsolatunkat szép Napunk, Magor teszi kézzelfogható valósággá. Testéből fakadt virág édes párja  Tündér Ilona, ki az e földi Élet anyja, Földanyánk, Kisboldogasszonyunk, Kisasszonyunk. Nevét szeretik napjainkban idegen, vagy tőlünk távol szakadt testvér műveltségek szavaiból magyarázni, noha magyar értelme világos: az Él és anya elemekből áll, s Élet-anya jelentésű. Haja a napsugár aranya, hajszallaga az északi fény piros-fehér-zöld lobogása, amit Bába bukra néven említ népünk, szeme az ég kékje, ruhája fodraiban születendő gyermekek lelkecskéi várják megvalósulásukat. Magúr és Ilona nászát követően Tündér Ilona a Magyar Ilona nevet vette fel, s róla népdalunk így emlékezik meg: “Selyemsárhaja, Magyar Ilona…” Magorban és Ilonában válik kézzelfogható és naponta ismétlődő eseménnyé az ősteremtés csodája. Magyar Ilonán keresztül tapasztaljuk Isten gondoskodó jóságát. Mint szerető anya óv, táplál bennünket. A világon egyedülálló népünk őshitének két boldogasszonya: Nagyboldogasszonyunk, a világszülő anya, s Kisboldogasszonyunk teremtett világunk anyja. Utódvallásokban fel-feldereng Nagyboldogasszonyunk világ-anya szerepe, s Anna néven említik Biblián kívüli hagyományban gyökértelen rövidséggel Szűz Mária anyjaként. Tudjuk, hogy ezen Anna nevének gyökere a magyar anya értelmű Anna, s nevének huszon-egynéhány változatával találkozunk a híres Anna-bálok idején hazánkban. Kisboldogasszonyunkat számos alakban, de egyazon valóságban ünnepli népünk, a világ katolikus naptáraitól eltérően mint Kisboldogasszony, Kisasszony, Sarlós Boldogasszony, Gyümölcsoltó Boldogasszony, s egyéb neveken, mely ünnepek a teremtő életet folytató magyar szent ünnepei. Változó nevei mögött ugyanaz a gondoskodó, szerető Élet-anya, áll.

Magor és Ilona gyermekei az égi fényből, égi dalból, csillagporból születő, csillagszemű magyarok.

Magor és Ilona gyermekeinek első szent hona a négy Duna-ág ringatta Csallóköz szent szigete. Erről a szent szigetről emlékezik meg homályosan, értelemvesztetten a paradicsomi történet kezdetén a Biblia, midőn a négy folyóról beszél ott, ahol a Pison és Hiddekel[2] van. Biblia tudósok máig sem találják az általuk feltételezett területen se Pison, se a négy folyó nyomát. Senki, sajnálatosan még a magyar hittudósok se eszméltek arra, hogy a “paradicsomi” négy folyó vize hazánkban ringatja az ég képét, s ezt a paradicsomot Tündérország néven őrizte meg népi emlékezetünk.

A Duna Pozsonynál ömlik a Kárpátmedence térségébe, oszlik négy ágra, hogy a magyarok paradicsomát, a Csallóköz szent szigetét alkossa, védje. Valaha pison (kilölvellés, a p…s és f…s szótövek segítségével) értelmű volt Pozsony neve, s német fordítása: Pressburg mai napig megőrizte e név ősjelentésének emlékét. A magyarok e földi paradicsoma az élet és fény birodalma volt, ahol mindenki megszépült, még a csúf boszorkány is kedves öreganyává változott. Gyümölcs ligetek, dalos madarak voltak ezen első emberiség környezetének részei. Ilyen paradicsomi környezetről ad hírt Tamaskó Ödön tudósunk a zempléni hegyvidék kőzettanával foglakozó művében:

„Huszonöt-harminc millió évvel ezelőtt… dús délszaki növényzet borítja az alacsony paladombokat. Pálma zöldell, gazdagon díszlik a babér és pazar, rózsaszín virágpompát ölt a magnólia. Bambuszok, szantálfák, mimózafélék virulnak. Füge és gesztenyeerdők váltakoznak nyír-fűz- és égerfaligetekkel. Hatalmas gyertyánok, juhar- és platánsorok különféle fenyőkkel. Az ősfolyók keskenyebb ágainál az elefánthoz hasonló mastadonok csillapítják szomjukat. Kardfogú tigris leselkedik az őslovak — anchiteriumok — ösvényein. Ezernyi apró élőlény, bogár, csiga, kagyló nyüzsög a mezők füvein, a vízinövények útvesztői között. Az ősi szárazföld mindennapi életét éli.”

Majdnem ugyanezt a képet vetíti elénk a Tarihi Üngürüsz írója, amikor elmondja milyen volt Pannónia Magor és Hunor hazánkba való visszatérésének idején. Móra Ferenc ásatásai datolyapálmák nyomát hozta felszínre hazánkban a már emberek lakta időben.

Ugyanez a környezet ékesíthette ősidőkben Csallóközünket is, de talán még szebb lehetett. A Duna homokja színarany volt abban az időben, s ezt kérésre az ott lakók szakajtóval mérték-adták bárkinek. Magor és Ilona itt nevelték szeretett gyermekeiket, a magyarokat, s tanították őket mindenre, ami a világgal, teremtéssel, teremtő élettel kapcsolatos. Tőlük tanultuk meg, hogy Isten és ember közötti legszentebb szer a világot szerző szeretet. A szeretet szent útján indítottak el bennünket, s ezt az utat járjuk ma is. A történelem minden viharán át is megőriztük e hivatásunk tudatát.

E paradicsomi Aranykor végeként őseink az emberi kapzsiság megjelenését jelölik, amikor idegen lelkű emberek többre értékelték a Duna aranyát, mint a partján növő árvalányhajat, s az ott uralkodó fényt. Ekkor az ott honos tündér lakósság nyári szállásukra Erdélybe költözött, majd onnan is tovább menve vissza a csillagvilág Tündérországába. Néhány képviselőjüket hátra hagyták, hogy tanítsák az embereket. Magyar leányok azóta tudják, hogy édesanyjuk Tündér Ilona jogán minden leány tündér. A tündér fényvilág képviselői vagyunk mi magyarok. Mára már csak a magyarok lelkében él e boldog Aranykor emléke, s ezt szeretné ismét élő valósággá varázsolni a világban, hiszen ez a hivatásuk, küldetésük. Tündér Ilona regéink szerint néha vissza-vissza jár, rőzsét cipelő öregasszony képében, s keresi, van-e még irgalmas, s igaz ember. Ha talál ilyen embert, magával viszi Tündérországba. Ha nem talál, hattyú képében a Dunán úszva siratja az elveszett Tündérkertet.

Őseink felismerték a szeretet mindenható erejét. Istennel való kapcsolatuk a szer, mely szerez (teremt) és szeret. Istenünk szereti minden teremtményét örök szerelemmel, kik között nem tesz különbséget, mint ahogy Napja is süt jóra, gonoszra egyaránt. Ez az én szerelmes fiam, benne gyönyörködöm, mondta égi szózatában Jézusnak, s ilyen szerelemmel szeret bennünket is!

Őseink tudták, hogy angyalok vigyázzák életüket. Minden ember mellett három angyalt tudtak: az egyik őriz, a másik tanít, a harmadik a lelkeket várja.

Gyermekeiket a szeretet szép szavaival övezték. Angyalomnak, csillagomnak, szerelmetes gyermekeimnek hívták őket, mely kifejezések gyermekeiket is a fénylények sorába iktatta. Ezen becéző szavak fénye egyedül népünk műveltségének része.

Az ima

Őseink az Isten, az Igazság és Szeretet jegyében nevelik gyermekeiket azóta is, mindenkor. Jézus tanítása, hogy Istent csak lélekben és igazságban lehet imádni, őseink életében élő valóság volt. Hajnalaikat napkelti imával indították, s napjuk minden percére, minden ténykedésére volt imájuk: ébredésre-elalvásra, mosdásra, öltözködésre, vetésre-aratásra, voltak pénteki hasznos imáik és világbékéért szóló imáik. Hittek az ima erejében, s hittek abban, hogy a gonoszt az imával távol tudják tartani, legyen az csábítás, betegség, vagy jégeső. A kedves közvetlenségű “Sátány lódulj és ne állj meg” kifejezésük bizonyítja lelki hatalmuk erejét. Azt is tudták, hogy a jókívánság, mint vetőmag megered és gyümölcsözik az emberek életében, ezért naponta éltek is vele, s minden köszöntésük Isten áldását hívta segítségül: Adjon Isten jónapot, jóestét

Mit kapunk ma az elterjedt “szia” köszöntésből a zavaron, értelmetlenségen túl?

Az imát a magyar első számú kincsének tartotta. Egy-egy ima mint kincs, családról családra öröklődött, s éppen ezért a legősibb időkig vezethető vissza eredete. Évszám szerint is megemlékeznek az ötezer évvel ezelőtti vallási képzetekre, melyek része az ötvenes őrző angyal fogalma: „keresztet vetek öt újjommal, ötvenes őrző angyalomnak erejével,” mondja egy dunántúli imánk, s e fogalom jelent meg később a sumirnak nevezett nép hitvilága egy részeként. Legősibb imádságaink Magyarországon Koppány földjén, a Dunántúlon, s Erdélyben maradtak fenn. Népünk imái ugyancsak emlékeznek arra, hogy az ősi Boldogasszony szerepkörét Mária váltotta fel ezer évvel ezelőtt.

Őseredetileg az ima dal volt. Ma megemlékeznek arról, hogy a szöveg mellől már lekopott az egyszerű dallam. Emlékezünk arra, hogy őseink tudata szerint Isten teremtésének eszköze a dal volt. Éppen így a magyar nép ima-dala is teremtett. Éppen ezért életük minden mozzanatára volt imájuk: felkeléshez, mosdáshoz, fésülködéshez, munkához, játékhoz, rossz idő elmúlasztásához, jégverés elűzéséhez, szüléshez, temetéshez, utazáshoz, gyógyításhoz, altatáshoz. Végeláthatatlan imáik sora. Hittek az ima erejében, s éppen ezért bűnnek tartották a betegséget, annak megtűrését, hiszen imával el lehet a betegséget űzni. Az imát az egész család minden tagja végezte. Az ima öröklődött apai, anyai ágon egyaránt, s az édesapák sem szégyenlették térden állva imára tanítani gyermekeiket.

Voltak mindennapos és voltak titkos imáik. Ez utóbbiakat a templomban soha nem mondták, vagy esetleg csak akkor, amikor pap nem volt a templomban. Még az 1940-es években is megkövetelték a papok, hogy ezeket a néha papírra is lejegyzett imákat a nép égesse el, ezzel nemcsak a nép lelke, de az egyetemes művelődés- és vallástörténelem ellen is helyre nem hozható bűnt követtek el. Ha arra gondolunk, hogy a műveltség legelmaradottabb fokán álló népek vallási képzeteit ma engedékenyen beépíti szertartásaiba a római egyház, de a fennkölt, ősi magyar műveltséget napjainkig üldözi, önkénytelenül felmerül a magyarázatot váró „miért?”

Jókívánság

Amint hittek őseink az ima erejében, éppen olyan mélyen hittek a jókívánság erejében is. A karácsonyi látogatások jókívánságot hozó rendje életük fontos mozzanata, s megtiszteltetés a háziakra nézve. Az Ég áldjon, Isten hozta, Isten vele, Adjon Isten Jónapot mindennapos köszöntésük életük Istennel való állandó kapcsolatát tartotta ébren, s ennek megfelelő tisztelettel ejtették ki e szavakat.

A jókívánság, mint az elvetett mag terebélyesedik, megtermi maga körül a jót, s az ősmagyar teremtő élet egyik elengedhetetlen kincse.

Igazság

Őseink mindenben az igazságot keresték, s ez a tulajdonság örökségükként ma is életünk része: minden tanítás, új ismeret nyomán a jelenlevők szinte lelki kényszerből megtárgyalják, hogy ez igaz-e, amit hallottak, s addig nem hagyják el például az előadótermet, míg e téren meg nem nyugodott lelkük. Az igazság keresésére a szülők már kora gyermekkoruktól kezdve nevelték gyermekeiket. A “nem mese ez gyermek” figyelmeztetés nyomán ráeszmél a gyermek a mesébe rejtett igazságra, s a figyelmeztetés: “Aki nem hiszi járjon utána” az igazság útjának keresésére indítja a gyermeket, majd a későbbi felnőttet, hogy ugyanezt a világnézetet, mint kincset tovább is adhassa. Népünk világában ez az intés évezredek után sem vesztett erejéből.

Őseink lelkének minden rezzenése, hitük minden valósága nyelvük szerkezetébe rejtett igazság. Mikor azzal vádolnak hogy ezt a hittételt innen, a másikat onnan szedegettük össze, csak nyelvünkhöz, a benne elrejtett valósághoz kell fordulnunk, hogy a vádak ellenkezőjére eszméljünk.[3] Ezen túl minden hitbéli dolgát élete minden termékébe is bele rejtette a magyar: dalaiba, képzőművészetébe, meséibe.

Tudták azt is, hogy meséik mindig valami természettudományi valót öltöztettek a mese szép köntösébe, hogy még a legkisebb gyermek is megérthesse ezeket. A ma híres vallástudósai még nem eszméltek erre a valóságra, s szószerint veszik ezen ősi mesék általuk átvett, de meg nem értett jelképeinek maradványait. Csak rövid példaként említem, hogy nem eszméltek rá még máig sem, hogy Sámson és Delila története egyszerűen egy napfogyatkozásról beszél: Sámson haja a nap sugarai, melyeket, ha déli napszak megszemélyesítője – Delila — “levág”, napfogyatkozásról van szó. Ha ehhez még hozzátesszük a templomoszlopok ledőlését is: földrengéssel összekötött napfogyatkozás a történet tárgya.

Ősmagyar gyermekmeséink a Világmindenség történéseit mondják el és vetítik világunkba. Néhány rövid példát említek csak.

Csodaszarvasunk dala a világmindenség rezgéseit és anyagi valóságát jeleníti meg. Akkor, amikor őseink a Csodaszarvas dalát követték, Isten akaratát követték, s maguk is a teremtés részeseivé váltak. Őslegendáink mindig a Világegyetem eseményeit rögzítették, s a csillagvilágban játszódtak. Ezek késői unokájai már e földi keretbe helyezik életük fonalát. Ilyen a két e földivé vált királyfi története, kik a csodaszarvast el akarják ejteni, tehát már a rombolás is teret nyert tudatukban, noha a minden hajnalra eltűnő Csodaszarvasban még könnyű felismerni a csillagos eget megszemélyesítő, ősi Csodaszarvast, ki csak éjszaka látható, hiszen a nap fénye túlragyogja az éjszakai csillagok fényét.

Igazmondó aranytükrünk

Az igazság útján lelkiismeretük hangja tartotta meg őseinket. Magyar szóhasználatban a lelkiismeret azonos volt a lélekkel, annak hangjával. Gyakran használt kifejezés máig is, hogy „örül bennem a lélek”, vagy „bánt a lélek…” Lelkiismeretünk, illetve lelkünk jelképe a tükör volt, mely a fényt gyűjteni, szétszórni, vagy valóságos képünket tükrözni egyaránt képes. Mivel a tükör működése fényjelenségen alapszik, a Nap jelképe is. Amint csak az egyenletesre csiszolt, hibátlan tükör képes arcunkat a valóságnak megfelelően tükrözni, éppen úgy csak a meg nem sérült lélek képes Isten fényét sugározni. Minden olyan alkalom, amikor lelkiismeretünk hangját elnémítjuk, e tett lelkünk tiszta tükrén karcolást okoz. Ezeket a karcolásokat sok munkával, gonddal el lehet törölni, de olyan esetekben, ahol ezek a karcolások állandósulnak, a tükör végső szétesését, törését vonják maguk után. Ennek a tudata vált átvevő műveltségeknél azon babonás hitté, mely szerint egy tükör eltörése szerencsétlenséget von maga után. Őseredeti értelem szerint a lélek megtörésénél, károsodásánál nincsen nagyobb szerencsétlenség, hiszen ennek nyomán az ember megszűnik embernek lenni. Itt talán érdemes megemlíteni, hogy amikor átvevő műveltségek babonáról beszélnek, egy ősi tudás meg nem értett maradványaival állnak szembe.

Első igazmondó tükörünk minden valószínűség szerint embertársaink szeme volt, mely nemcsak fénybefogadó és fénytükröző test, de lelkünk kifejezője, megjelenítője is. „A szem a lélek tüköre” mondást őseinktől örököltük, s őriztük napjainkig. Legtöbb gyermek felnőtt korában is emlékezik arra a pillanatra, amikor játszótársa szemében önmaga képét fedezte fel, s igen korán annak a felismerésnek a birtokába juthatott, hogy az emberek egymás arcképét hordozzák tisztán, torzítás nélkül. Másik ősi tükrünk a nyugodt víz színe, melyben környezetük: a hegyek, a fák, a nap, a felhők tükröződnek. Világképük tükörképes volt: miképpen a mennyben, úgy a földön is gondolat életszemléletük és képzőművészetük alapja. Különösen hímzéseink világában figyelhető meg ennek a tükörképes világnak a képe. A későbbi tükrök a lágy, könnyen megmunkálható aranyból készültek, majd a fényesre csiszolt kőzetek világából kerültek ki. Különösen kedvelt volt az obszidián ragyogóan fényes felülete, majd következtek az egyéb fémek, az ezüst és réz tükrök, majd az üvegből készültek. Közös jellegzetességük, hogy bár a szögletes tükrök előállítása könnyebb, népünk jelképes lélektükrei mindig a nap alakját utánozva, kerek tükrök voltak. Ősmagyar sírjaink lakóinak kilétét semmi sem árulja el oly tisztán, mint a kerek tükör jelenléte a korai kőkorszaktól kezdve. Az idegen régészek egy-egy ilyen sírkellék nyomán azt tartják, hogy a sír lakója pap, vagy papnő lehetett, s a tükör „valamiféle kultikus tárgy.” Népünk a legsötétebb vallási üldözés ideje alatt is megtartotta a Lélek Tükörét jelképező tükröket háza falán, vagy külső foglalkozású egyén magával hordta tükröseit, melyeket néprajzosaink „borotválkozó tükör”-nek könyveltek el, nem ismervén népünk Igazmondó Aranytükrének ősvallási jelentését. Itt figyelmeztetem önmagunkat, hogy e név mindkét része – az igaz és az arany[4] – fény jelentésű. Különösen a somogyi tükrösök híresek. Külső borítójuk faragásai egy-egy további ősvallási elemet tartalmaznak. Ezek a tükrök, mint említettem, első sorban a lélek jelképei. A napontai számadás, önmagunkkal való szembesülés segíti lelkünk érintetlen szépségét megőrizni, hibáinkat kiküszöbölni. Egyúttal segíti ápoltságunkkal testi szépségünket és egészségünket is megőrizni. A tükörbe néző ember fényben áll. Ezzel Szépisten szép teremtésének fényben élő, szépséges részei voltunk és maradtunk.

A fényben élő, önmagát ismerő ember lelke igen érzékeny. Fejlődéséhez nincsen szüksége kőtáblákra rótt törvényekre, hiszen a szelíd tanításra mindig érzékeny marad. Éppen ezért vált őseinknél a csengő a lélek jelképévé, mely a legkisebb szellő fuvallatára is csengő választ ad. Zászlóink is lég, lélek és életjelképek, lobogásuk lelkünk szabadságát mintázza. Lapjuk az anyag, tehát a lég, rúdjuk az erőny jelképe; együttesen az életet jelképezik. A zászló végére helyezett aranygombok pedig emlékeztettek mindennek Alkotójára. Lélekjelképünk a madár is, melynek ég és föld közötti szárnyalása, a magas ég felé zengő dala ugyancsak lelkünk jelképe. Táltos tanítóink dallal és imával ápolták Istenközelségüknek tudatát. Őseink temploma a természet volt. Falai rózsabástyák, papjait rózsapásztor néven is ismerték, a rózsaleányok vallásszertartási szerepe pedig napjainkig fennmaradt.

Táltos paripa

Minden ember szíve-lelke mélyén él saját táltosparipája, mely hivatása betöltését segíti elő. Táltosparipánkat Isten szabad ege alatt tudjuk elérni, a szeretet erejével élesztgetni, a hivatástudat parazsával útnak indítani, hogy tér és idő feletti szárnyalása bennünket is magával ragadjon, s az ég dús ajándékát hozhassuk le onnan magunkkal, hogy a világot gazdagítsuk, boldogítsuk.

Kereszt

Mindenkoron fényjelkép. Kétféle keresztet ismert népünk. Az egyenlőszárú keresztet és a keresztfát.

Az egyenlőszárú keresztet mindenkoron fényjelkép. Néha körbe is rajzolták, s ez a Nap jelképe volt. Őseink tudták, hogy mindenben fény van, s ezt a tudásukat asszonyaik keresztszemes kézimunkákkal fejezték ki. Testünk minden sejtjében is fény lakozik: ezt a fényt is egyenlőszárú kereszttel fejezhetjük ki, s ez avat valamennyiünket kereszténnyé. Őseink tudták azt is, hogy ezek a keresztek forognak, mint a világmindenség minden részecskéje is az Élet jegyében. “Forogjatok szent keresztek” ősi imáink vissza-visszatérő kérése.

A keresztfa[5] a napból pattant fény jelképe. Ez őrzi életünket, vetéseinket, házainkat. Ezen útmenti keresztfa elé vándoroltak anyáink még életemben is gyakran imádkozni, felvirágozni, hogy áldást hozzanak a falura.

Magyar keresztelés

A magyar keresztelés tulajdonképpeni beavatási szertartásáról, annak folyamatáról Szántai Lajos előadásai során ismerkedhetünk meg, s lelki gyógyulásunk egy fontos mérföldköve. Az ő előadásakor jegyeztem le a következőket:

Görögben is a baptismos szó beavatást jelent. Szent János neve helyesen: Beavató Szent János.

Beavatás nélkül nem lehet a Táltosparipát mozgósítani. A beavatás lépései A táltos kanca és a libapásztor leány című székely mesében a következők[6]:

Egy kisleány keresztelését Tündér Erzsébet végzi. A gyermek fürdőkádjába a tejút csillagporát hinti, abba a kereszt jelét rajzolva a következő jókívánságokat teszi ajándékként a gyermek mellé:

Legyen hét szépsége és hét tudománya, s bíráskodjon a természetben (a saját, valamint a világéban is).

Hét szépsége a következő:

1. leánygyermeki bájossága (ezt őrizze meg egész életén át)
2. szeme ragyogása
3. arca tündöklése
4. beszéde hatalma
5. termete sugársága
6. a szerelem szépsége
7. a boldogság szépsége

s ezekkel hét ország felett legyen hatalma.

Hét tudománya:

1.Tudja elvarázsolni önmagát és az állatokat is. (Az állat szó eredetileg állapot)
2. Táltos foga
3. Szíve érzete, mely megérez mindent (egyetemes ráérzés).
4. Tudjon parancsolni embernek és állatnak
5. Tudjon uralkodni minden boszorkány hatalmán (itt a gonosz erők értendők)
6. Legnagyobb gúnárlibája legyen táltosparipája. Ez a Hattyú csillagkép Tündérek Fordulója nevű csillaga. Itt a legcsodálatosabb az, hogy legősibb regéink megőrizték a Tündérek Fordulója csillagkép emlékét, mint első elindulásunk helyét, s ezt az emléket, az 1900-as évek népmeséi még a gyermekek keresztelője alkalmával birtokába adják.
7. Minden hajnalban a Hajnalcsillag tavában fürödjön, melyben a hét szépség vize van.

Kövessük ezeket az ősi célokat rejtő tanácsokat tehetségünk szerint.

Magyar házasság

A magyar házasság alapja a szabad párválasztáson nyugszik. Az egymást szerető párok nem a nyers erő csodálatának adózva választották ki élettársukat, hanem a szépség, jóság és okosság szeretetével. Házassági szertartásainknak napjainkig is része a vőlegény próbára tétele, amikor nehéz találós kérdésekre kell válaszolnia, hogy okossága is bizonyitva legyen – miután szépsége, kedvessége nyilvánvaló.

Hit

Őseink hitvilágában a hit híd mai és jövendő világunk között. Őseink  réz – ezüst – és aranyhidon járva jutottak el Istenhez. Ezen fényhidakon csak bűntelen emberek járhatnak. E bűntelen világ idő és térfeletti világába csal a lélek szárnyán, tudatkivetítéssel, révülés útján, Táltosparipánk segítségével juthatunk csak el.

Bűn

A Nap szó fordítottja és sötétséget jelent. Bűnös ember az, aki önnön szántából a sötétségben botorkál. Azért is nem járhat fényhídon, hiszen akkor eloszlana körülötte a sötétség – akarata ellenére, hiszen a fény mindenkor legyőzi a sötétséget. Bűn Isten rendelkezésünkre bocsájtott teremtő erejét fel nem használni a teremtés szolgálatában, az ima és cselekedetek erejével.

Teremtés

Ősmagyar vallásunk emberei a Teremtést egy, végtelenbe nyúló, hatalmas egységként fogták fel, melynek ők maguk nemcsak szerves részei, de tükörképei is. Ismereteik számunkra már felfoghatatlan korokat ölelnek fel, tudásuk mai tudásunknak sokszorosa. De addig, amíg mai töredéktudásunk gőgje Istent száműzni akarja a teremtett világból, addig őseink végtelenbe táruló tudása a világot Isten szerves részének ismerte fel. Ezen felismerésüket, tudásukat nyelvük szerkezetébe is beépítették örökkévaló bizonyságul, hogy addig, amíg Istennek magyarja él e földön e tudat is fellelhető legyen. Hatalmas tudásukat gyönyörű képek jelképrendszerén belül adták át az utódoknak. Ezek a jelképek a szabad regealkotás idején magyar népeink törzseinél más-más alakot ölthettek, más-más szavakkal fejezhették ki mondanivalójukat, de egyben megegyeztek: mindig a természettudományi valót fejezték ki, egyazon magyar nyelven keresztül. Jelképeik mindig a regealkotás földrajzi, természeti környezetének tükörképei. Ezekről a jelképekről mindenki tudta, hogy csak jelképek, s imádat tárgyaivá soha nem tették őket. A ma emberének éretlensége és értetlensége avatja ezeket a jelképeket idegen műveltségek keretén belül „totemállatokká”, „varázseszközökké”, érthetetlen titokzatosságú tárggyá.

Valamennyi magyari népnek egyöntetűen szent jelképe volt és maradt a Csodaszarvas első elindulásuk színteréről, kárpátmedencei őshazájukból magukkal hozott képe. Mindig és mindenkor számukra ő maradt a Nagyisten hírnöke olyannyira, hogy még a késői kereszténység is megőrizte alakját mint Jézus-jelképet szépsége miatt, mint a Hubertus regében, bár e jelkép mondanivalójáról már fogalmuk sem volt. A tisztán magyar jelképrendszerű Csodaszarvas ábrázolás pedig a Vatikán magyar kápolnájának oltárán is hirdeti őseink vallásának üzenetét.

Angyalok

Őseink életét angyalok vették körül, kiket fénylényeknek tudtak, s néha a forgó kereszteket angyalok helyettesítik be imáikban. Minden ember mellett három angyalt tudnak: „egyik őriz, másik tanít, a harmadik a lelkemet várja” mondják imáink újra és újra. Lélek-jelképként is szerepelnek az angyalok: „nem is madár, szárnyas angyal” halljuk szavukat imáikon keresztül. Szárnyaik alatt éppen úgy megjelenik ősi imáinkban a korona, a kápolna, mint az égen menő madaraink szárnyai alatt.

Maga az angyal szó gyúl szavunkkal rokon, ami fényt jelent. Főpapi hivatalában a Gyula gerjeszti tükre segítségével minden év első tűzét, s az ő neve is a gyúl fogalomkörbe tartozik, jelképe a vesszőnyaláb. Őseink tudták, hogy ahol fény van, ott élet és mozgás is van. Éppen ezért emlékezik meg népünk arról, hogy „az angyal forog” mint anyagi világunk minden paránya.

Angyal szavunk kapcsolatban van a kel, felkel és gyalogol gondolatsorral is. A kel szó a körrel kapcsolatos szóbokor része, s őseredetileg egy körpálya leírásának megkezdését jelentette.

Őseink temploma és a lélek

Őseink a világegyetem szerves részének tudták önmagukat, s így állandó kapcsolatban állottak a természettel. Ennek a kapcsolatnak az ápolása volt teremtő életük alapja. Lelkük, tudatuk révén ismerték a világegyetem titkait. A magyar egyház fogalma Egy Istent tisztelő és szerető lelkek közösségét jelenti, Isten felé irányuló, teremtő közösséget. Őseink tudata szerint a lélek és élet egy és ugyanaz a fogalom, s így a lélek az élettel való azonossága jogán egyetemes és örök. Tudták azt is, hogy az élet e földön vízhez, nedves közeghez kötött, s ezt ismét beleépítették szótárukba: lé — lét — lélek — élet. A bennünket éltető lég is e párás közeg része. E tudatukat ismét nyelvük szerves részévé tették. Tudták azt is, hogy az élet egy-egy megjelenítőjének szenvedése az Egyetemes Élet szenvedése is, legyen az hangya, madár, vagy ember. Istenfia Élet teremtményei életében teljesedik ki, ízleli a végtelen a végest, s avatja a földi teremtményeket a Mindenség örökéltű polgáraivá.

Őseink megfigyeléseiket e földön is folytatták. A csillagos ég változásainak megfigyelésére napvártákat építettek, melyek keretében, bizonyos alkalmakkor megjelent életadó napunk képe is, s rajta keresztül Isten. Éppen ezért csillagvizsgálóik is szent helyek voltak, s szentelődtek Isten házává. Itt erősen kihangsúlyozom, hogy őseink nem voltak „napimádók”. Ismerték a nap szerepét, életadó közeg voltát, de azt is tudták, hogy mint égitest a világmindenség része. Egy mondásuk szerint napunk a legfényesebb pityke Öregisten dolmányán. Amint nem imádták a napot, nem imádtak semmi teremtett lényt sem, legyen az ember, vagy állat. Nem voltak totemállataik, csak gyönyörű jelképeik, melyek mindig valamely természettudományi való lényegét összegezték, s hozták emberközelbe. Ilyen Csodaszarvasunk is. A legújabb távcsők segítségével, galaxiánk örvénylő karjairól készült fényképek szarvasagancs képét mintázzák.

Amint kerek e világ, úgy az ősi napvártákból születő templomok is kerek templomok voltak. Nyelvünk tükrében az anya és anyag szavak rokon fogalmakat rejtettek. Éppen ezért a kőből, anyagból készült istentiszteleti helyeket nyelvünkön anyaszentegyháznak nevezzük, megkülönböztetve az Egyház csupán szellemiséget magába foglaló értelmétől. Ősi anyaszentegyházaink az asszonyi testet mintázták legkisebb részleteiben is.

Mindezeket egybe kapcsolva „a természet temploma” volt fő imádkozó helyük, melynek lakóiról is gyakran megemlékeznek imáikban: a kicsi bogárról, még a hangyáról is. Dombóvár-Mágócs közötti vasútvonalon hallottam egy idős férfit a méhekről azt mondani, hogy „Isten aranyos madárkái”. Ez a gondolat vált később az ősegyiptomi jelképrendszer részévé is; hitük szerint a lelkek mint méhek rajozzák körül a Napot, s az anyaméhet méhinek hívták.

A lelkeket néha lepkével is jelképezték tanító meséikben. Amikor a gyermekek afelől érdeklődtek, hogy honnan, s hogyan jöttek e földre, egy mese szerint szüleik a következő választ adták: “Amikor az édesapa a mezőn járt, egy lepke szállt a kezére, s abból rögtön tudta, hogy egy megszületni akaró lelkecske keres otthont. Így hát elindult az édesapa a kis lepkével hazafele. Amire hazaért az édesapa, az édesanya tejből, lisztből és mézből szép testecskét gyúrt, szemet, szájat is adott neki; az édesapával hazaérkező pillangó azonnal lelkecskévé változott, s bereppent a testecskébe. Így születtél meg fiacskám…”[7] E mese kedvessége mögött ismét valóság rejlik: a tejen, kenyérkén, mézen élő őseink társadalmában az édesanya valóban „tejből, mézből, lisztből” alkotott testecskét gyermekének. Ilyen és hasonló mesék adnak hírt népünk azon tudatáról, hogy a világot lelkek népesítik be, közöttük élünk. A Természet Temploma a jóság, a szépség, a teremtés, a dal hona.

Papi szervezetünk

A Táltosok voltak főpapjaink, népünk dalos tanítói. Nem írtak lélek- és életbénító törvényeket, hanem a lélek szabad szárnyalását, s jóra igyekezésünk útjait egyengették. Dallal teremtettek, s nem kötötték lelkünket gúzsba kőtáblákba vésett tilalmakkal. A Táltos Isten által rendelt tanítónk. Táltossá válni nem lehet, ez Isten ajándéka. Táltosaink dallal, szeretettel, tanítanak dalra, szeretetre, szép életre, Isten közelében élt életre.

Átvevő műveltségek papjainak templomi éneke ősműveltségünk értelemvesztett maradványa, hiszen nyelvükben nem rokon fogalom a dal, a teremtés és a táltos, s e neveket nem foglalja értelmi egységbe nyelvük. Az átvevők a hullámmozgással telített Teremtésnek dallal való kapcsolatát sem ismerték.

A római kereszténységgel beálló üldözések idején e Táltosok koldusruhát öltve, láncos bottal járták a vidéket, látogatva, tanítgatva, gyógyítva a népet, még gyermekkorom idején is. De nemcsak egyszer jöttek, hanem rendszeresen vissza-vissza tértek, hogy megkérdezzék a gyermekeket, emlékeznek-e még tanításaikra, s az imára, amit velük hagytak. A magyarországi inkvizíció jegyzőkönyveiben csupán e békés tevékenységük derült ki, bűnt nem tudtak találni bennük. A gyógyítási tevékenységüket kárhoztatta a római „egyház”, egyrészt azért, mert eredményesebb volt a középkori papok tudományánál, másrészt pedig azért, mert ingyen, szeretetből gyógyítottak, s így a pénzéhes Róma jövedelemtől esett el.

Sajátosan magyar papi hivatalt töltött be a Mag papság, kik különálló rendet alkottak. Magukat Magúrtól eredeztették, tehát a fény papjainak, a világosság hordozóinak tudták magukat. Sem az európai, sem az ázsiai történetíróknak nem volt saját szavuk e tisztségre, s a latin végződéssel ellátott magus-szó maradt fenn náluk, a magyarral való kapcsolatot nem is sejtve már.

Az erdélyi Rabonbán főpapi tisztségét a Hét Vezér népe is tisztelte. A Rabonbánok mentek az újonnan érkező magyar csoport elé, s letelepedésüket áldásuk kísérte. Ők voltak a szent edények, így az Ukkon pohár őrei is. Örökletes hivataluknak ma az erdélyi Sándor család az örököse. E család neve szemere eredetet bizonyít éppen úgy, mint Álmosé is, akit népünk egy főpapjának ismerem fel.

A Gyula főpapi szerepéről korábban már megemlékeztem. Most még csak annyit említek meg, tiszteletük olyan nagy volt, hogy István pogányellenes intézkedéseinek idején a Gyulákat felmentette a kötelező templomjárás alól.

Őseink imái megemlékeznek a Rózsapásztoroknak nevezett papokról is, kiknek temploma a rózsabástya, s a rózsalányok szerepe is ide vezet vissza. E név nyelvünk és műveltségünk legősibb rétegeinek része. Rózsa szavunk a fényt jelentő sár szó fordított alakja. E szerint tehát a Rózsapásztorok a Fény Őrei voltak, fényben éltek. Körmeneteken a pap lábai elé rózsaszirmot hintő Rózsalányok fényt hintettek.

A Látók ugyancsak szent feladattal megbízott emberek. Tér és idő nem jelentett akadályt számukra. Amit ma távcsövek segítségével vizsgálgatunk, ők azt a helyszínre repülve tudták meglátni tudatkivetítés segítségével. Ennek emlékét Baranyában még a negyvenes években is őrizgette népünk egy karácsonyos szövegébe építve.

A Nézők gyógyítók voltak. Bele tudtak látni az emberi testbe, s ennek megfelelően gyógyítottak.

Az Úrosok neve eredetileg Istenest jelentett. Ma igen helytelenül orvosnak hívjuk az e tevékenységet folytatókat. Az úrosok tudománya igen fejlett volt. Az inkvizíciós jegyzőkönyvekből tudjuk meg, hogy vizeletvizsgálatot végeztek a betegség okának megállapítása ügyében, a testet tapintással, meghallgatással vizsgálták, e módszerekkel századokkal előzve meg a nyugati orvostudomány módszereit. Munkájukat Isten teremtő munkája részének tartották, s pénzt, javadalmazást nem fogadtak el.

A Javas asszonyok a teremtés számukra elérhető javaival, imával, ráolvasással, gyógyfüvek nagy ismeretével és használatával gyógyítottak igen eredményesen még a huszadik század hetvenes éveiben is. A híres óbudai javasasszony a világ minden tájáról hozatott gyógynövényekkel gyógyított; egyetemen végzett orvosok küldtek hozzá betegeket. Orvos leánya alapította meg hazánkban az első hivatalos, természetes gyógymódot alkalmazó orvosi irodát, hogy folytassa édesanyja tudományát, akit akkor bíróságilag eltiltottak tudománya gyakorlásától. Gyógyító asszonyaink, mint Úros elődjeik szintén hangsúlyozzák, hogy nem ők, Isten a gyógyító, s munkájukért nem fogadnak el javadalmazást.

A magyar pap élete mindig a mértékletesség keretein belül telt el. Népünk többször is írt a római keresztény főpapsághoz kérvén, hogy falujuk papját váltsák le, mivel kövér, mértéktelen életet élő ember, s az ilyen, aki saját maga életén nem tud uralkodni, nem alkalmas mások lelki gondozására sem.

Nap

Isten jelképe. Fény szárnyán érkezik az élet e földünkre a nap segítségével. A napot nem imádta népünk, se semmi más teremtett lényt, tárgyat, ezek csak mind Istenre emlékeztető jelképek voltak. Az emberek Napkeltével ébredtek, s napfényben, tiszta vízben mosakodtak, a napfénytől aranyosra festett lég volt aranykendőjük, melybe törölköztek. A gyermekeknek számos napköszöntőt tanítottak. Például:

Én kicsike vagyok
Nagyot nem mondhatok
Mégis az Áldott Napnak
Dicséretet mondok.
Ó Nap, ó Nap mily gyönyörű vagy
Az Úr jósága mily nagy!

Amikor felhők mögé bújik a nap így hívogatták:

Süss föl nap,
Fényes Nap,
Kertünk alatt a kis bárány
Majd megfagy.

E két találomra kiragadott Napköszöntő közül az utóbbit énekelték is, s így dallal váltak egyé a daloló világmindenséggel, ahol szól a szőlő, cseng a barack és kacag a hajnal. Isten teremtő dalának hullámai ringatják a Teremtést. (Dalos Isten dolga dal, dallal dolgozik…)

Tekintetük ébredésük első pillanatától már a határtalan ég minden csodájára ámul, s nem arra, hogy milyen ruhát, cipőt vegyen fel aznap az iskolába, munkahelyre. Ezeknek is megvan a maga rendje, de a nap első cselekménye az Istennel való kapcsolat ápolása. Ébredéskor napjukat a gyermekek is imával kezdték:

Én Istenem felébredtem
Te őrködtél énfelettem,
Köszönöm, hogy megtartottál,
Hogy felettem virrasztottál.
Óvj meg ma is Szent Kezeddel
Szent Kezedből ne eressz el,
S végy oda mind akit szeretsz
Óh hallgasd meg kérésemet. Ámen.

Felnőttek imája a lélek virágait tárja a Teremtő elé:

“Segíts Istenem, hogy segíthessek!” (Jobb Vilma)

Csillagok

Őseink tudták, hogy a nap is csillag. Nevüket, állásukat ismerték, s éjszakai útjaikban fontos útmutató szerepük volt. Tudták, hogy minden embernek van egy csillaga. Mátyás király és kedvesének csillaga a Hollóköv-i vár felett ragyog. Csillagvilágunk legnagyobb ismerői pásztoraink voltak, s szerepüket a Táltos hivatással egyenrangúnak tartom.

Ősvallásunk ünnepei

Legnagyobb ünnep a téli napforduló ideje volt, a Teremtés, beteljesülés, születés és új élet ünnepe. Ezen az éjszakán búcsúzott öregedő napunk — kit őseink Öreg Miklós néven tiszteltek — a Teremtéstől. A lenyugvó nap sugaránál vörösre festett ég volt köpenye, a hóborította hegyek, földek köpenye fehér szegélye. Az ő alakja vált későbbi, európai keresztény egyházak Miklós püspökévé, Mikulásává. Őt ismerhetjük fel Toldi Miklósunk személyében is. Mire öreg Miklósunk magával vitte az este utolsó színeit, s Öreg Istenünk palástján felcsillantak az első csillagok, indult útnak a világegyetem túlsó partjáról Csodaszarvasunk, hogy dalával az új élet ígéretét hirdesse. Ugyanekkor indult el falvaink népe is egymásnak boldog Újévet kívánni, hiszen a Nap születésnapja volt az Újév kezdete is.

Hatalmas találkozás, hatalmas várakozás éjszakája a Karácsony este: Nagyboldogasszonyunk, Korasszonyunk, s az Élet születésének szent ünnepe. A csodák éjszakája, amikor az állatok is megszólalnak éjfélkor, s a természet is elmondja titkait a vele élőknek. Házról-házra járva tisztelődtek az emberek, s jókívánságokkal vetették be egymás életét; ezek a jókívánságok a gabonával együtt érnek, növekednek majd naggyá az új esztendőben. És zengett az imaének, hogy újjáteremtse a világban a szépet, a jót, a nemeset. A nap nélküli sötét éjszaka időt adott a magunkba szállásra is. A templomok harangjai a lélek szavára figyelmeztették az embereket, s javulásra intették azokat, akik erre rászorultak. A karácsonyesti áhítat ideje az önmagunkba nézés ideje is volt. Az éjféli áhítat alatt gyakorolta népünk a fenyítés egyik legszigorúbb alakját, a kiénekelést, melynek megoldása szelíd, nem bántó, de mégis figyelmeztette a vétkest, hogy ismerik tetteit, s a közösséget is elővigyázatosságra.

Mikor az égi csillagok már-már ráborultak a falura, s egyikük-másikuk fenn is akadt a magasabb fenyők felső ágain, tűnt fel Csodaszarvasunk méltóságteljes alakja is az e földi országutakon. Népünk Ákosnak, Ékesnek is hívta. Agancsai végén égő gyertyák ragyogtak, közöttük parányi bölcsőben az újjászületett nap, Magor, hogy ismét megküzdjön földünk két ősellenségével: a sötétséggel és hideggel. Nemcsak a külsővel. A belsővel is. Csodaszarvasunk agancsain almák, aranyos diók, a világmindenség és az elmúlt év gazdag termésének jelképei hoztak örömet a gyermekeknek. Mire sápadozni kezdtek az égi csillagok, Csodaszarvasunk búcsúéneke hangzott el, majd agancsait letette a falu asztalára, hogy gyertyatartóként világítson sötét téli éjszakákon, s világosítsa meg az agancsok között álló Igazmondó Aranytükröt is, hogy továbbra is szépek, tiszták maradjanak a Jóisten gyermekei. Tavasszal pedig Ákos agancsa eke alakjában segíti elvetni az új életet: így jelképesen fénnyel vetették be földjeiket őseink. Az újjászületett, napról napra szebbé, erősebbé növekedő Nap arca a tiszteletére emelt kapu keretén belül ragyogott fel először az újévben.

Karácsonyunk Korasszonyának tiszteletére némely vidéken kerecsenmadarat repítettek az ég felé, ünneplő lelkük szabad szárnyalásának jelképeként. Hiszen ő szülte, nevelte, bízta Csodaszarvasunk őrizetére szép napunkat a teremtés hajnalán. A Korasszony eme Csodaszarvas lábainál életet szülő képének első általam ismert ábrázolása 12.000 éves[8].

Pannon-magyar vidékeink Karácsonyának jelképe a fenyő, a fény fája volt. E nyelvi kapcsolat kétségtelenné teszi mai karácsonyfánk eredetének helyét. A fenyő ágai a Csodaszarvas agancsait mintázták, s az életet hirdették. Tudományos életünk képviselői Németországból származtatják a karácsonyfa állítás és betlehemezés ősi szokásait, de már Kodály Zoltán is megállapította, hogy minél közelebb kerülünk kárpátmedencei műveltségünkhöz, annál bensőségesebb a Karácsony, s annál mélyebb a lelki tartalma. Pap Gábor betlehemezők mondókáit tanulmányozva, s magyarázva megállapítható, hogy a Karácsony ilyen ünneplése másutt nem születhetett, csak hazánkban.

Ugyancsak pannon-magyar fényünnep a pünkösd: a Nap, a fény, a testi-lelki megvilágosodás, s szépség ünnepe. Nap szavunk a fény szó fordítottja. Előestéjén piros pünkösdi rózsát kötöttek az ajtófélfa fölé, a Nap jelképét: nyelvünkben máig is azonos a világ és a virág szó. A Nap a házak ormán is ki volt faragva. A pünkösdi királyság oly ősi kor emléke, amikor hazánk területe volt az északi sarok, ahol egy nap egy esztendő volt, s egy nap a világ. Az északi sarok nem jelentett még jégbefagyott világot, hanem ennek az ellenkezőjét: állandó fény ragyogott. Ez volt őseink földre érkezésének ideje, a Fény Kora, a Tündérkor. Hazánk területén szantálfák, magnóliák, datolyapálmák virultak és gondtalan, boldog élet. Ismételten hangsúlyoznom kell, hogy az Arany szó eredetileg az erő és anyag egyensúlyát megjelenítő fényt és életet (ar=erő, any=anyag; e kettő egyensúlya teremti meg a világon megjelenő egyetlen erőnyt [energiát], ami a fény szárnyán megjelenő életet) jelentette nyelvünkben.

Egyéb ünnepeink közül csak néhányat említek meg

Nagyboldogasszonyunk ünnepei.

Kisasszonyunk számos ünnepe ősi keletű, s nyugati kereszténységen belül nem található. Ilyen a már említett Sarlós, s Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe.

Az Újév kezdetén indultak el a farsangi vígasságok, a párválasztás előünnepei.

Február második napja az új tűz, s az ősi tavaszkezdet ünnepe.

Február harmadika „Balázsoló nap”, a fénnyel gyógyítás emlék-ünnepe

Farsang vasárnapja a Dunántúlon a Busó járás, illetve Turkajárás az újjáéledő Élet ünnepe.

Kiszekihordás, a tél jelképes kihordása, a tavasz kezdete

Suprikálás — betegségűző tevékenység, amikor kis vesszőköteggel – mely a napsugarakat jelképezi – veregetik gyengéden az emberek lábaszárát, ezzel a betegséget kergetve el.

Virágvasárnap, vagy Barkaünnep: ősi fényünnepünk, melyet a rózsapásztor és rózsalányok segédletével rózsa-bástyában ünnepeltek.

Húsvét, a Világteremtés emlékünnepe

Májusfa állítás

Szűzgulya hajtás – a falu megtisztulásának ünnepe.

A tavaszi napforduló Tündér Ilonánk nászának az ünnepe, s kilenc hónap múlva következik be a szent születés ünnepe, a Karácsony.

Pünkösd a pannonok Nap és Fényünnepe. A házak ajtaja fölé piros pünkösdi rózsát akasztottak, a virág-világ párhuzamával fényt hívtak a házba. Átvevő társadalmak ezt a kapcsolatot nem ismerték, s a piros színben láttak valami “hasznos babonát”, s ezért, ahol nem volt piros virág, vérrel mázolták be az ajtófélfát.

Nyári napéjegyenlőség ünnepe. Előestéjén minden tüzet eloltottak a házakban, hogy másnap, a Gyula által, napból gerjesztett égi tűz legyen ezévi tűzük kezdete. Ekkor történt a fiatalok „egybe regölése”: négyszög alakú máglya mellett foglalt helyet a falu népe, s énekkel regölt:

„Tűzét megrakoljuk, négyszögre rakoljuk,

Egyik szögén ülnek szép öreg emberek,

Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok,

Harmadikán ülnek szép ifjú legények,

Negyedikén ülnek szép hajadon lányok!”

A közösség éneke regölte egybe az egymást választó fiatal párokat, miközben a legények átugrottak a tűz felett. Ez a „tűzön való átmenés” népünknél soha nem fajult el a későbbi társadalmak tűzáldozataivá. Az ezt követő tánc ugyancsak a teremtés eszköze, s ima volt.

Azt is meg kell említenem, hogy népünk kívánságai mindig csak a jó felé irányultak. Soha meg nem átkoztak élő lelket. Ártó szavakat csak a gonosz felé küldtek: elküldték a jégesőt a sivatagba, ahol ártani senkinek nem tud, de használni talán igen,  vagy eloszlatták a viharfelhőket, betegséget a megsemmisülésbe küldték. Ember, állat, növény felé csak a jót hozták elérhető közelbe mondókáikkal.

Jelképeink

Csak a legrövidebb, vázlatos felsorolásra szorítkozok jelen írás keretében:

1. Csodaszarvasunk Isten hírnöke, a teremtett világ jelképe

2. Madár: lélekjelkép, az anyagot és erőt összekötő lélek jelképe

3. Turul madarunk kiemelten napjelkép: repte jelképezi a Nap látszólagos körpályáját.

4. Csengő, harang: lélekjelkép, a jó ember érzékeny lelkiismeretének jelképe. Amint a csengő a legkisebb fuvallatra is hallatja a hangját, lelkiismeretünk is ilyen érzékenyen válaszol a tanításra, s Isten teremtésben megnyilvánuló szavára.

5. Igazmondó aranytükrünk a lélek jelképe. Ez a legősibb korok óta jelenlévő, s legtovább fennmaradó jelképünk.[9]

6. Megyer: Isten teremtő erejének jelképe. Ég felé mutató, egyenes bot a hímség, a reá kötött virágcsokor nőiségi jelkép: a kettő együtt életjelkép.

7. Mén rud: hunmagyar népünk Mén Istenének tiszteletére épült oszlop, fenti jelentéssel. Ipolyi Magyar mithologiája a mén-rud hagyományos méreteit is megadja. Ezen Mén Isten neve szerepel a világ imáinak végén Ámen alakban, ami éppen olyan megerősítés, mint a magyar igaz.

8. Az életfa: a világokat összetartó erő jelképe. Magyar életfa volt a Csodaszarvas agancsa, a fenyő, a virágos életfa, melyen egy tőből ezerféle virág virított, a háromágú gyertyatartó, szádokfáink.

9. Gyertya: az égi fény jelképe. Csodaszarvasunk agancsai hegyén maguktól gyúló gyertyák, illetve csillagok ragyognak.

10 Zászló: rúdja a teremtő erő, lapja az anyag jelképe, a kettő együtt életjelkép. Népi imáink mennyei zászlója az északi fény piros-fehér-zöld lobogása: e színek a legősibb idők óta nemzeti színeink, s Tündér Ilona színei. Az északi fény ritka, de meglévő fehér-kék színei fehér-húnjaink nemzeti, s Nagyasszonyuk Temise jelképes színei. Ez ment át később a kék-fehérben ábrázolt keresztény szűzanya színeivé.

11. Kalács: Boldogasszonyunk, s az életben jelenlévő Teremtő jelképe. Hasonló gondolatot rejt népünk azon figyelmeztetése, hogy minden búzaszemen Jézus arca van jelen. Elnyomatásunk idején a “Kúcsos (kulcsos) kalács alakja, fonása üzenetet közvetített.

12.A palócvidéki karácsonyi ostya: napjelkép. Népünk a napot „eleven ostyának” is hívta, s ez figyelmeztette, hogy fényt eszik, amikor magához veszi éppen úgy, mint amikor táplálékot vesz magához. Minden e földi táplálék: fényparány, olyan csomagolásban, amit el tudunk fogadni.

13. A Kör, a Korona a teremtett világ jelképe, melyet a Madár hord szárnya alatt: „szárnya alatt korona, koronában igaz hit, igaz hitben Boldogasszony…” Más ima szerint: „Felnézek magas mennyországra, ott látok egy szűz koronát, kívül aranyos, belül irgalmas…” Ennek jegyében tiszteljük Magyar Szent Koronánkat.

14. Székelykapu: oltár, melynek keretében kel fel a nap bizonyos ünnepek idején. Legtöbbször a téli, vagy nyári napéjegyenlőséget jelezték. A Székelykapu  kerete az anyag jelképe, a keretében felkelő Nap az életet hozza, s így oltárrá avatja; dúcában fészket rakó galambok a lélek jelképei. Tájolásával bizonyos ünnepeket, legtöbbször a téli, vagy nyári napéjegyenlőséget jelezték.

15. Az életfa: a világokat összetartó erő jelképe. Magyar életfa volt a Csodaszarvas agancsa, a fenyő, a virágos életfa, melyen egy tőből ezer virág virított, a háromágú gyertyatartó, szádokfáink.

16. Nemzeti címerünk: őseredetileg az élet edényét, kupáját jelentette, melynek két partját az élet alapját képező négy erő köti össze. A mellette álló angyalok közül a jobb oldalon álló Magor teremtő lelkének, a bal oldalon álló Hunor lelkének és Isten-ostora szerepének jelképe. A helyettük később használt két lombos ág közül a makkos tölgyfa Magor jelképe, az olajfa dárdás levele Hunoré.[10] Ezen élet-edény meg nem értett képe ment át a lovagkor címer pajzsaira.

*

Ősvallásunk néhány alapgondolatát és jelképét igyekeztem a lehető legrövidebben tárgyalni dolgozatomban, ahogy azt hagyományainkba, nyelvünkbe, imáinkba rejtve megismerhettem, melynél szebbet, tökéletesebbet a világ nem alkothat. Nincs a világnak oly tökéletes nyelve, mint a magyar. Nincs a világnak olyan vallása, mely a nép nyelvébe, hagyományaiba épített szerves egység, csak a magyarnak. Nincs a világnak oly népe, mely ezt felfogni, élni, s megőrizni tudja, mint a magyar.

Akkor, amikor nemzeti vallás megalkotásáról beszélünk meg kell említenem, hogy e fogalom népünktől idegen. Vallása egyénnek lehet csak, a teljes gondolatszabadság jegyében. Az ugyanazt a világnézetet valló egyének, magyarok közössége alkotja a magyarok egyházát, mely szó az Isten és a lelkek közösségének tudatát fejezi ki, s egyúttal Istent, embert és a világot szerves egésszé olvasztja össze. Ha a most dívó, embert embertől és Istentől elvonatkozatott választott nép, illetve egyedül üdvözítő egyház mintájára építenénk magunknak homokvárat, őseink Istennel való kapcsolatát tagadnánk meg. Istennel és a Világmindenséggel való egységünk okos tudata határozza meg helyünket, szerepünket e világban és ez élteti testünket-lelkünket, biztosítja életünk állandó fejlődését, Istenben való kiteljesedését.

***

Gondoltunk-e már arra, hogy az Ég Urának nincsen ünnepe naptárainkban?

Hatalmas, hálaadó ünnepe, mely lelkünk minden erejét, szeretetét küldi összpontosítva Feléje?

*

Legvégül egy kis versemet hozom még. Amikor ezt gyermekeinknek elolvassuk, megkérdezhetjük, hogy ő miért áldja ma Istent? Így hozzá tud szokni ahhoz, hogy saját szavaival keressen közvetlen kapcsolatot Istenünkkel.

KÖSZÖNTŐ

Szent Ferenc után szabadon

Tomory Zsuzsa

Jó Ég Atyánk
Fények Ura,
Mindenségnek
Alkotója
Teremtésnek
Ős Dalosa
Áldalak!

Fényességes
Szép Fiacska
Édes Bátyánk
Jó Napocska,
Minden ügyünk
Segítője
Áldalak!

Sápadt arcú
Hold húgocskánk,
Tiszta fényű
Csillagocskák,
Csendes álmú
Bársonyos éj
Áldalak!

Szél Urficska,
Jó Levegő,
Kergetőző
Bárányfelhő
Szivárványos
Mese kék Ég
Áldalak!

Víz testvérke
Kristály tiszta,
Kis csacsogó,
Dolgos kedvű
Isten arcát
Tükrözgető
Áldalak!

Tűz öcsikénk
Hőt, fényt hozó,
Sötétséget
Oszlatgató,
Hideg telet
Melengető
Áldalak!

Földanyácskánk
Édes szülénk,
Virághozó
Gyümölcsoltó
Dédelgető
Adva adó
Áldalak!

Mindnek Ura
Egek Atyja
Napfívérünk felhozója,
Hold húgocskánk nevelője,
Fürge szellő ébresztője,
Csobogó víz tanítója,
Tűz fiúcska éltetője,
Földanyácskánk gondozója,
Teremtett Ég fenntartója,
Élő Világ Élő Lelke
Áldalak!

*

Vonatkozó Irodalom

Ipolyi Arnold Magyar Mythologia, Zajti Ferenc kiadása, Budapest,1928

Magyar Adorján Az Ősműveltség, A Magyar Adorján Baráti Kör kiadása Budapest, 1995

Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék lőtőt lépék, Magvető Kiadó Budapest, 1976

Tamaskó Ödön, Zempléni hegység, Biblioteca kiadó, Budapest, 1958

Móra Ferenc, A fele sem tudomány – Utazás a földalatti Magyarországon. Magvető Kiadó Budapest, 1960

Tarihi Üngürüsz, A Nagy Szittya Világkongresszus kidósa, U.S.A

Magyar történelmi kronológia az őstörténettől 1970-ig. Tankönyvkiadó Budapest, 1971

L.A.Waddel The Phoenician Origin of Britons, Scots & Anglo Saxons The Christian Book Club of America 90250

Evan Hadingham, Secrets of the Ice Age, Walker and Co. New York, NY. 1979

Tomory Zsuzsa Kezdeteink, Nagy Lajos Király Egyetem kiadása Miskolc

*


[1] Isten szavára, mely az Ige más nyelveknek nincsen külön szavuk.
[2] L.: Nt. Kúr Géza tanulmányát, Fáklya folyóirat, Warren, Ohio, U.S.A, mely szerint e név is a csallóközi földrajz egy része. Nt. Kúr Géza csallóközi születésű volt.
[3] Ennek nyelvészeti tárgyalását l.: Tomory Zsuzsa Őstudatunk élő emlékei, Ősmagyar hittételek, Jeremiás magyarul, Karácsony, Égen menő szép madár. A magyar ima, s Szerves magyar nyelvtudomány (Heraldika Kiadó Budapest) című írásaiban.
[4] ar+any=arany, tehát erő+anyag egyensúlyából születő fény.[5] Tomory Zsuzsa A Hét Vezér nevének kapcsolatai, Heraldika Kiadó Budapest, 2004
[6] Szántai Lajos előadása nyomán.
[7] Magyar Adorján gyűjtése.
[8] Tomory Zsuzsa Kezdeteink
[9] L.: népünk tükröseit
[10] Tomory Zsuzsa Nemzeti címerünk
A fenti írás forrása: http://www.magtudin.org/Istenunk.htm

A “szia” köszöntésünkről

Érdekes, hogy a fenti írásban említett és kritizált “Szia!” üdvözlés hangalakilag egy egyiptomi istenség nevével egyező.
A “sziázást” egyébként a szervusz köszöntésből származtatják. Amúgy a szervusz “szolgai” jelentése is magyar eredetűnek tűnik: a szer-szervez-szór-szolgál szóbokorból a latin nyelv vette át az ősmagyar-etruszk nyelvből. Tudniillik pedig, hogy az ógörög és a latin nyelv minden jel szerint az ómagyar nyelv leánynyelvei, legalábbis mindkettő tele van magyar eredetű szavakkal. Aki nem hiszi, járjon utána. A szkíták egyiptominál is régebbi kultúrája pedig az egyiptomiak által már az ókorban is elismert történelmi tény.
Az egyiptomi nyelvben joggal és okkal kereshetünk szkíta-hun-magyar szavakat, szóegyezéseket.

Az egyiptomi mitológia  Saa/Sia istensége a megismeréssel és a szívünket oltalmazó bölcsességgel kapcsolatos isteni tulajdonságot (istenséget) jelöli, ami elméletileg megfelelhet egy emelkedett szellemiségű és bizalmas üdvözlő szónak.

Ez egy közszájon forgó feltételezés, mindenesetre érdemes a megfontolásra.

Az angol Wikipédia a következőket írja Sia-ról (no comment):

“In Egyptian mythology, Saa (more usually Sia) was the deification of perception in the Heliopolitan Ennead cosmogeny and is probably equivalent to the intellectual energies of the heart of Ptah in the Memphite cosmogeny. He also had a connection with writing and was often shown in anthropomorphic form holding a papyrus scroll. This papyrus was thought to embody intellectual achievements.

It was said that Atum created the two gods Saa and Hu from his blood spilled while cutting his own penis, a possible reference to circumcision.

The god Saa appeared standing on the Solar barge during its journey through the night in New Kingdom underworld texts and tomb decorations, together with Hu, “creative utterance” and Heka (god) the god of magic. These gods were seen as special powers helping the creator and although Heka had his own cult Saa did not.”

“The Saa (hieroglyph)

was also used to represent “to perceive”, “to know” or “to be cognizant”.”

Egyptian soul az egyiptomi lélekfogalom – tanulságos
http://en.wikipedia.org/wiki/Egyptian_soul#Ka_.28life_force.29

  • Földi életünk szellemvilágbeli segítőiről
Szellemi Vezetőink: A Védőangyalok
Írta: Váradi Tibor – Fénykeresők
 A védőangyal az ember asztráltestéhez kapcsolódik. Az őrzőangyal több embert kísér és segít sok inkarnáción keresztül. Az emberek szelleméhez kapcsolódik.Az ember helyzete a teremtésben 

Az ember “középen” helyezkedik el a teremtésben. Alatta és fölötte egyaránt vannak létezési szintek. Az emberek világa alatt helyezkedik el az ásványok, növények és állatok világa. Az emberek szintje fölött található az angyalok, arkangyalok és archék világa. Az embernek – önösségéből fakadóan – nehéz elfogadnia, hogy nem ő a teremtés királya, hanem fölötte is vannak létezők. A régebbi kultúrák számára még nem volt kérdéses az angyalok világának a léte. Ahogy az ember fokozatosan süllyedt az anyagi világba, úgy szakadt meg a kapcsolata az angyalokkal.

Az ember alatti létezők (ásvány, növény, állat) rendelkeznek fizikai testtel, de nem rendelkeznek szellemmel, nincs ÉN-tudatuk. Az ember feletti létezőknek (angyalok, arkangyalok és archék) nincs fizikai testük, de van szellemük és Én-tudatuk. Az ember egyedülálló helyzete mutatkozik meg abban, egyaránt bír mind fizikai testtel, mind szellemmel, Én-tudattal. Az ember ebből fakadóan alkalmas arra, hogy a híd szerepét töltse be a természeti és természetfeletti világ között!

Kereszténység és Newman bíboros

A legtöbb keresztény gondolkodó úgy véli, hogy az angyalok közvetítő szerepet töltöttek be a megváltás műve előtt Isten és az emberiség között. Viszont a megváltás műve óta Krisztus a közvetítő ember és Isten között. Így szerintük az angyalok szerepe és jelentősége jócskán csökkent. Ki közvetít akkor ember és Isten között: az angyalok vagy Krisztus?

A szellemtudomány megadja a választ: amikor Krisztus alászállt az emberek világába, áthaladt az angyali hierarchiákon. Az angyalok magukba szívták a Krisztus-impulzust. Az emberek és Isten között a megváltás óta tehát azok az angyalok közvetítenek, akik felvették magukba a Krisztus-impulzust!

Newman bíboros volt az az ember, aki próbálta az egyházi tanításokba visszacsempészni az angyalok tanát. 1833-tól ő látta el az Oxford Mozgalom vezetői tisztjét. Az Oxford Mozgalom fő célkitűzésének tekintette, hogy az emberekben visszaállítsa a természetfeletti világok iránti érzéket. Newman bíboros tizenkét előadást tartott az angyalok világáról, 1850-ben.

“Egy művelt kornak, mint a miénk is, az a bűne, hogy alig tud valamit is mondani az angyalokról. Bűn az is, hogy abból, amit magunk körül látunk, nem az angyalok tevékenységének tulajdonítjuk, hanem bizonyos elfogadott természeti törvénynek.” Newman bíboros

A Biblia alapján Nevman bíboros az angyalokat “munkatársainknak” nevezte el. A Bibliára támaszkodva bátran beszélt az angyalok természetéről és feladatáról. Meggyőződése volt, hogy az igazi keresztény élet az angyalok jelenlétében folyik.

“Egy ember sem oly alacsonyrendű, hogy ne volna angyala, aki vigyáz rá.” Newman bíboros

Newman bíboros sokszor beszélt az ember védőangyaláról. Az elmúlt évtizedek Mária-jelenéseinél Mária többször is kérte az embereket, hogy naponta imádkozzanak a védőangyalukhoz.

“Az ember bűnös, mert semmibe veszi a láthatatlan szolgák (angyalok) ezreinek és tízezreinek a tevékenységét.” Newman bíboros

Az embernek aktívan és tudatosan együtt kéne munkálkodnia az angyalok világával. Sajnos kimondhatjuk: aki nincs velük, az ellenük van! Aki nem segíti aktívan és tudatosan az angyalok munkáját, az hátráltatja őket. Így a szellemtudomány feladata: egy krisztocentrikus angelológia megteremtése.

“Sok csodálatos dolog van ebben a világban, de egy angyal sokkal csodálatosabb mindennél. És ha egy teremtmény ilyen csodálatos, milyen lehet akkor a Teremtő?” Newman bíboros

Védőangyal és őrzőangyal

A védőangyal egy embert kísér és segít egy életen keresztül. A védőangyal az ember asztráltestéhez kapcsolódik. Az őrzőangyal több embert kísér és segít sok inkarnáción keresztül. Az emberek szelleméhez kapcsolódik.
A szellemi úton nagyon fontos a védőangyallal való kapcsolatfelvétel és együttműködés. Minden ember úgy születik, hogy a védőangyala az asztráltestéhez a koronacsakrán keresztül hozzá kapcsolódik. Ez a kapcsolat az emberek kilencvenkilenc százalékánál három-négyéves kor körül külső és belső hatásokból kifolyólag megszakad. Később az ember újra szoros kapcsolatba kerülhet védőangyalával, ha az alábbi négy elvet betartja:

  1. A húsételek teljes mellőzése

  2. Heti egy napos léböjt

  3. Félelmek, aggódás és harag leküzdése

  4. Türelem, tolerancia és elnéző lelkület kifejlesztése

A védőangyal jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. Ha felvesszük vele a kapcsolatot, segít és támogat minket életfeladatunk elvégzésében, és a szellemi-erkölcsi fejlődésünkben! A védőangyal legfőbb feladata, hogy az ember asztráltestéhez kapcsolódva azt átalakítsa szellem-énné, más néven manasszá. A védőangyal az asztráltestnek csak azt a részét képes átalakítani, amelyet az ember már megtisztított. Az asztráltest tisztítása az akarati, érzelmi és gondolati erények fejlesztése által lehetséges. Ha a védőangyal átalakítja az asztrális testet manasszá, akkor az ember számára lehetővé válik a tisztánlátás. Ez egy komoly előrelépésnek számít a spirituális úton.

A védőangyal csak akkor tud az asztrális testen dolgozni, amikor számára az láthatóvá válik. Mikor válik láthatóvá az angyal számára az asztráltestünk?

  • Spirituális gyakorlatok által

  • Kreatív, művészi foglalkozás révén

  • Szellemi tanulmányok közben

Az ember feladata saját védőangyalát “itatni és etetni”. A védőangyal számára “ital” a mi kreatív alkotótevékenységünk, és “étel” a szellemi tanulmányaink és gyakorlataink. Aki nem folytat rendszeresen művészeti tevékenységet és szellemi tanulmányokat, az szomjaztatja és éhezteti védőangyalát!

Jövőképek az asztráltestben

A védőangyal folyamatosan képeket alakít ki az ember asztráltestében a formaszellemek (exusai) útmutatásai alapján. Az emberi együttélés és fejlődés jövőbeli ideáljait helyezik el az asztrális testekben.

Három meghatározott alapelv hat a védőangyalok képformáló munkája során:

1.) Egyetlen ember se nyugodjék a boldogság élvezésekor, amíg mellette boldogtalanok. Az emberben meg kell, hogy szülessen a részvét és az együttérzés. Nem élvezhetem felhőtlenül a boldogságot, ha környezetemben szenvednek. Kulcsszó: TESTVÉRISÉG.

2.) Lássuk meg a másik emberben a halhatatlan, isteni szikrát! Minden emberre úgy kéne tekintenünk, hogy ő az Isten egy darabkája. Ha mindenkiben felfedezzük a benne rejlő isteni magot, akkor minden emberhez szeretettel fordulunk, akár szép vagy csúnya, akár szegény vagy gazdag. Kulcsszó: EGYENLŐSÉG.

3.) Minden embernek lehetősége van arra, hogy a mai korban a gondolkodás útján jusson el a szellemhez. Ez a mai kor feladata: intellektuális erőfeszítések révén felvenni a szellemi igazságokat, amelyek szabaddá tesznek. Kulcsszó: SZABADSÁG.

Nézzük meg a három kulcsszót, amely megnevezi a védőangyal munkáját: Szabadság-Egyenlőség-Testvériség!

Ismerős, ugye? Ez a három szó eredetileg ezoterikus körökben született meg, mely leírja a védőangyal ember felé irányuló szerepét. Csak később került ki a politika színpadára, és lett a francia forradalom jelszava.

Angyaltipológia a bolygóprincípiumok alapján

Minden védőangyal valamelyik főbolygó hatását hordozza. Az angyaloknak ezért hét fő fajtáját különböztetjük meg:

  1. Hold-angyal

  2. Vénusz-angyal

  3. Merkúr-angyal

  4. Nap-angyal

  5. Mars-angyal

  6. Jupiter-angyal

  7. Szaturnusz-angyal

Ezeknek az angyaloknak más-más az asztrálköpenye. Egy tisztánlátó tehát az angyal formájából azonnal láthatja, hogy kinek milyen típusú a védőangyala. Néhány példa: A Hold-angyalosoknak fontos a gondoskodás és az anyaság. A Merkúr-angyalosoknak lényeges a tanulás és a tanítás. A Vénusz-angyalosoknak nagy szerepe van a kreativitásnak és művészi foglalkozásnak.

Ezek az angyalok felosztották maguk között a Földet. Minden terület tehát valamely bolygóprincípium hatása alatt áll, az őt felügyelő angyal fajtájától függően. (Lásd: táblázat.)

Ezt a tudást jól fel lehet használni a gyógyításban. Például, ha valakinek beteg a szíve, érdemes Nap-területeket felkeresni, mert a szív az ember Nap-szerve (Hold: gyomor, Merkúr: tüdő, Vénusz: vese, Mars: epe, Jupiter: máj, Szaturnusz: lép és csontok.)

A híres zarándokutakat úgy tervezték meg, hogy az embert végigvezetik mind a hét bolygóprincípiumon keresztül!

Hol találhatóak meg az egyes angyalok?

Angyal

Terület

Konkrét hely

Nap-angyal

Világos és tiszta helyen, paloták, fejedelmi udvarok, kastélyok, báltermek

Vörös-kővár

Hold-angyal

Vadonok, erdők, szirtek, bércek, hegyek, ligetek, források, folyamok, tengerek

Fehér-sziklák (Pilisszentlélek)

Merkúr-angyal

Műhelyek, iskolák, boltok, piacok

Kő-hegy (Pomáz)

Vénusz-angyal

Derűs forrásvidékek, zöldellő rétek, virágágyások, kertek,díszes hálószobák, tánctermek

Vadálló-kövek

Mars-angyal

Kemencék, pékségek, mészárszékek, csaták színhelyei, katonai bázisok, kínzókamrák

Budakalászi ingókő

Jupiter-angyal

Bíróságok, bíborosi szentszékek, egyetemi tanszékek, ékes és tiszta helyek

Vaskapu-szurdok (Pilisszentkereszt)

Szaturnusz-angyal

Föld alatti és sötét helyek, temetők, elhagyott és roskadozó házak, homályos és félelmetes helyek, barlangok, üregek, mocsarak, lápok

Rám-szakadék


“Angyali szárnyak” meditáció

1. Ülj le egy székre egyenes háttal, és hunyd be a szemed!
2. Kösd magad a Földanyához! Érezd, ahogy gerinced alsó végéből fényszálak nyúlnak lefelé, és a földbe kapaszkodnak, mintha gyökereid lennének!
3. Haladj végig gondolataidban a csakráidon! Érzékeld őket külön-külön, a gyökércsakrádtól egészen a koronacsakráig!
4. Most figyelj a gerincedre! Érezd minden egyes csigolyádat külön-külön!
5. Ezután láss arany magocskákat, párosával, gerinced mindkét oldalán, közvetlenül a bőröd alatt! (Felülről lefelé haladj!)
6. Gerinced felső végénél kezdve képzeld el, hogy a legfelső arany maggubó hirtelen felizzik és megnyílik! Érezd és lásd, hogy egy arany szálacska nyúlik ki a gubóból!
7. Csigolyáról csigolyára haladva menj végig a gerinceden, és érezd, hogy mindegyik gubó kinyílik, és egy arany szálacska nő ki belőle! (Addig növeld őket, míg körülbelül nyolcvan centiméter hosszúak lesznek!)
8. Amit létrehoztál, azok a te szárnyaid. Lebbentsd meg őket, tekergesd őket ide-oda, nyúlj fel velük a mennyezet felé, aztán a padló felé is! Játszadozz szárnyaiddal!
9. Tegyél föl magadban egy fontos kérdést, ami válaszra vár!
10. Emeld a magasba szárnyaidat, és képzeld el, hogy érintkezik védőangyalod szárnyaival! Kérd védőangyalod, hogy válaszoljon a feltett kérdésre!
11. Figyelj befelé! A védőangyalodtól jöhet hang, kép, érzés, gondolat, stb.
12. Köszönd meg a választ (ha nincs válasz, azt is!), és engedd le szárnyaidat.
13. Húzd vissza az arany szálacskákat testedbe. Vegyél három mély lélekzetet, és az utolsó kilégzésnél nyisd ki a szemed!

Még két fontos tudnivaló:

  • Ha energiával akarsz feltöltődni, akkor érintsd össze a szárnyak végét magad előtt.

  • Ha a benned lévő szeretetenergiákat akarod kisugározni, akkor tárd szét a szárnyaidat!

Forrás:
http://interno.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1331&Itemid=34

Tündérek a néphagyományban és a mesékben
A magyar népmesék természetfölötti lényei nagy kihívást jelentenek a folklórkutatók számára. Az évszázadok során formálódó, átalakuló meseszövegekből ugyanis az idők folyamán éppúgy eltűntek a hagyománnyal és a népi hiedelmekkel szoros kapcsolatban álló tündérek, boszorkányok, garabonciások, sárkányok, óriások és törpék, miként az emberek mindennapi életéből is.
A realitásukat – mondhatni valódi lényüket – elveszített természetfölötti lények a folyamat eredményeképpen egyre inkább mesei tulajdonságokkal ruházódtak fel: “csodás” lényekké változtak, s mint ilyenek, többé már nem tartoztak természetes módon egy család vagy közösség életéhez, csupán “vendégként” jártak oda. Így állhatott elő az a helyzet, hogy például a mesei tündérek és boszorkányok a mai olvasók vagy mesehallgatók számára egyre zavarosabb, átláthatatlanabb, érthetetlenebb és ambivalensebb alakkal és tulajdonságokkal rendelkeznek, eredetük kibogozása pedig szinte reménytelen vállalkozás. Csupán egyetlen természetfölötti lény maradt viszonylag “ép” a mesékben: a táltos paripa, aki mindmáig őrzi azt a tudást, amely az embert a meséken keresztül többek között az éghez is köti.
A tündérhitről Róheim Géza már 1925-ben megállapította, hogy “tárgyalása a folklorekutatót szép, de rendkívül kényes feladat elé állítja”.1 A magyar népi hitvilág tündéréről ugyanis rendkívül kevés adat áll rendelkezésre. A folkloristák szerint ezen adatok többsége is régi, nehezen értelmezhető, és bizonyosra vehető, hogy a magyar néphitből hiányzik a határozottan körvonalazható tündérképzet. Az adatok jó része mondák alapján állítható össze, ugyanis a tündérek leggyakrabban helyi mondákban szerepelnek; így például a múlt század végén – sőt sok helyen napjainkban is – bizonyos felvidéki és erdélyi várromokat tartottak tündérek által lakottaknak, illetve építetteknek, továbbá bizonyos kőalakzatokat kővé vált tündéreknek. Ezeken kívül főleg a Balaton partján és a Csallóközben ismertek a fürdőző, fésülködő, táncoló, a Duna szigetein mulató, aranyport hullató, aranypatkót elhagyó tündérek és a hozzájuk kapcsolódó mondák. A Balatonnál a tihanyi hegyoldalban kivájt sziklaüregeket a nép tündérvárnak nevezi, mert úgy tartották, hogy egykor itt laktak a Balaton tündérei. Egy csallóközi néphit szerint a Fertő tóban hét város süllyedt el, amelyekben vízitündérek laktak, s a Duna alatt van a tündérek fényes birodalma, amely elnyúlik egészen a tengerig. A néphit ismeri a lápi tündéreket is, akik bűvös nótázásukkal megbolondítják a férfiakat, valamint azokat a vízi tündéreket, akik vízbe csalogatják az embert. A tündéreket általában arról lehet megismerni, hogy a levegőben énekelve repülnek, és a férfiakat halálra táncoltatják vagy vízbe húzzák. Olykor kincset is adnak a nekik muzsikáló vagy velük táncoló férfiaknak, ám ez a kincs reggelre eltűnik vagy visszataszító tárggyá változik.
A rendelkezésre álló adatokból az is kiderül, hogy a néphit nem igazán tudja megkülönböztetni a szépasszony, a boszorkány és a tündér alakját. Pócs Éva szerint a boszorkányhiedelmek egyik gyökere épp a tündérek kultuszában rejlik, ugyanis a tündérek hiedelem-és rítusrendszere a magyarság keleti és déli szomszédainál (valamint az egész Balkán-félszigeten) megelőzte a boszorkányság hiedelmeit és intézményét. Ez lehet az oka annak, hogy a mesékben is összemosódik a boszorkányok és a tündérek alakja – nem könnyű elkülöníteni a tisztán “tündéri”, illetve “boszorkányos” tulajdonságokat vagy szerepeket. A Balkán tündérei egyébként önmagukban is kettős vagy több arcú lények voltak: egyrészt károkozó és betegséghozó démonikus alakoknak tartották őket, másrészt termékenységőrző és termékenységbiztosító funkcióval is rendelkező istennőszerű lényeknek, akik periodikusan jelentek meg az emberek között. Pócs Éva szerint ezek a tündéri külsejű, elbűvölő szépségű, repülő, táncoló, éneklő nők széttöredezett vallási rendszerek különböző mitikus lényeinek vonását őrzik.2 Véleményem szerint a tündérek a mesékben is e mitikus lények egyes vonásait és szerepeit öltik magukra.
A tündérek és a boszorkányok határainak elmosódása a mesékben még akkor is okoz némi zavart, ha – és ez bizton állítható – a népmesék tündérei nem azonosak a néphit tündéreivel. A népmesék tündérei egyáltalán nem ismerik a néphagyományok rendszerét, s csupán annyiban van közük ehhez a rendszerhez, hogy a mesebeli tündérek is éppúgy több arcúak, miként hagyománybéli társaik. Egyik új arcukat pedig kifejezetten a mesékben mutatják meg: szelíd, szép, veszélytelen, feleségnek való tündérlányok nem röpködtek régen az emberek között, ez a tündértípus csak a mesékben létezik.
Mindezek ismeretében a mesebeli tündérekről legelőször is azt állapíthatjuk meg teljes bizonyossággal, hogy alakjuk gyakran olvad össze a boszorkány alakjával. Nagy Olga például a boszorkányok kapcsán fedezi fel azokat az ellentmondásokat, amelyek a tündérekre is jellemzők. A boszorkány ugyanis lehet a sárkányok anyja, aki anyaként bosszulja meg gyermekeit; lehet “lecsúszott tündér”, aki nem elcsábítja, elbűvöli a férfiakat, hanem leigázza, kővé varázsolja őket, és egyéb gonoszságokra is képes velük; lehet gyönyöröket hajhászó és “paktumot kötő földi asszony”, akit aztán büntetésből megpatkolnak, s lehet “jóindulatú varázslónő”, aki megsegíti a hősöket.3 A mesei szövegek alátámasztják tehát Pócs Éva azon vélekedését, miszerint a tündérboszorkány egymásba olvadását az a hiedelemrendszer magyarázhatja, amely a tündéreket a boszorkányok őseinek tartja. Ezek a tündérek aztán az idők folyamán “elboszorkányosodtak”, vagyis “az emberek iránt ambivalens tündérek »kárt okozó oldala« a boszorkány alakjába olvadt”.
illusztráció A tündérek alakja legalább annyira sokféle a mesékben, mint a boszorkányoké. A tündérek a mesék légies alakjai, s bár a boszorkányok is gond nélkül képesek a levegőben közlekedni, ez a szféra inkább a tündérek lakóhelye. A boszorkányok ritkán táncolnak a mesékben, a tündérek annál többet. A tündérek gyakran jelennek meg csapatostul, méghozzá madár alakban (leggyakrabban hattyúként) a mesehős előtt. A madár alakú, igéző szépségű tündér sohasem adományozó vagy segítőtárs, hanem olyan asszony, akibe a hős azonnal beleszeret, s ez indítja el a bonyodalmakat. A hős ellopja a madárleány tollruháját, aki végül feláldozza érte tündérlétét, ám az első adandó alkalommal visszaszerzi (visszakéri, visszakönyörgi) a jól elzárt tollruhát, és huss!, kirepül az ablakon. A férfi csak hosszas bolyongás után tudja visszaszerezni eltűnt feleségét.
Népmeséinkben egyetlen istennőszerű alak található: Tündér Ilona, akit Boldogasszony mesei megfelelőjének tekinthetünk. Tündér Ilona leggyakrabban szintén madár – mégpedig hattyú – képében jelenik meg. Ő az, aki hálószobájában vagy udvarán őrzi az élet és a halál vizét, kertjében az ifjító, gyógyító almát vagy egyéb gyümölcsöt. Tündér Ilonáért el kell menni Tündérországba, ami szintén valahol a levegőben – legalábbis felhők vagy köd takarta helyen, elérhetetlen messzeségben – található.
Egyes mesék szerint a tündérek “hétszőrű macska sarkán forgó várban”, vagy üvegpalotában laknak, ahová csak estefelé térnek meg, méghozzá ily módon: “Alkonyatfelé szelíd hangok hallatszottak ki a várból: hazatértek a szertekalandozó Tündérek és a szép Delibáb, ki a verőfényes puszták fölött uszkált tündérhajóban; vidám mulatozással lebegték körül arany- és ezüsthajú társnéi. Így folyt az est vidám enyelgés közt.”4
Ipolyi Arnold is rossz, elkárhozott tündéreknek nevezi a boszorkányokat, de őt csak a tündérek “szebbik” arca érdekli. A tündéreket az emberiség és a föld “jóltévő anyáinak” tartja, “kik a halandókat kegyelve, látogatva, boldogító munkával, foglalkozással és művészettel megáldják; majd mint a szellemek, az emberiséggel elvegyülve, vagy végzetnőkkint végzetük intézik, jóslatukkal előjelentik, meghatározzák, a csaták kimenetelét eldöntik; míg másfelől ismét csupán helyi nimfák, víz-, hegy-, erdő-, barlang-, házi és kincs-, őr- és védszellemekkint jelentkeznek…”5
Ipolyi Arnold Kampó táltos című meséje bővelkedik a – vélhetően Ipolyi által kreált és a Magyar Mythologiába is felvett – különféle tündérekben: Büvellő Tündérke bűvös-bájos kenőcsöt ad a hősnek, amellyel alakját változtathatja, Gillike Tündér a madarak szavát érteti meg vele, Szemőke Tündér olyan tükörrel ajándékozza meg, amellyel hét mérföldre elláthat, ha belenéz, Füvellő olyan füvet ad neki, amely a füveket szólaltatja meg, Szüdellő oly tulajdonságot, hogy kiismerhesse az emberek szívét, Illangó pedig olyan varázstüszőt, amellyel egyszerre hét mérföldet ugorhat. Kampó vitéz “annyira meghitt volt a Tündérvárban, hogy láthatta, mit senki más: a tündérek titkos vigalmait; látta esti mulatságaikat, midőn leggyönyörübb madáréneklés mellett tánczoltak, majd orsómódra pörögve, gyorsan mint a forgószél, majd a levegőbe röpködve, hol ilyenkor a Tündérek számtalan serege gyűlt össze, szolgált körükben és értette beszédeiket.”6
A mesékben a tündérek nemcsak úgy hívhatják fel magukra a figyelmet, hogy madáralakban megkísértik a hőst, hanem úgy is, hogy üzennek neki. A férfit megszerető és cselekedni is kész nő alakja abban a tündérben található meg, aki nem várja meg, hogy rátaláljanak, hanem üzen a hősnek, szerelmet vall neki, és epekedve várja a találkozást. A csíkszentdomokosi Albert András meséjében (1947) aranytollú pelikán viszi Szép Andrásnak a következő levelet: “Hallod-e, te világhíres Szép András, láttam én a te képedet lepingálva, odabent a tük országotokban, de szeretném látni a valóságos élő képedet, és hogy lám, olyan szép vagy-e – gyere hát el énhozzám ide szép Tündérországba, és ha jössz, mindenütt csak a pelikán madaram után gyere, és aki neked e levelet írja, nem más, mint Szép Tündér Rózsa, a Tündérország leghíresebb és legszebb tündérkirály leánya, aki sokat gondol rád. A viszontlátásig Tündér Rózsa.”7 A mese a továbbiakban úgy alakul, mint általában a feleségszerző mesék: Szép Andrásnak ugyanannyi – Tündér Rózsa által kijelölt – próbát kell kiállnia, mint mesebeli társainak. Szép András azonban nem marad adósa az őt bolondító tündérkedvesének, úgy megleckézteti a lányt, hogy “az egész város népe esszegyűlt csudájára s sajnálatjára, hogy nincs szerencséje a szép legényekhez”.
illusztráció Az európai mesekincsben a Grimm-mesék tündérei a legveszedelmesebb tündérek. Ők nem szerelmet ébresztő alakok, hanem gyerek- vagy férfirabló gonosz lények (A tó tündére; A vízitündér), jóságos és rossz akaratú keresztanyák (Csipkerózsika), vagy meghalt anyák lelkei (Hamupipőke). Az egyik Grimm-mesében a jó és a gonosz – feltételezett – tündér egyszerre fordul elő. Csipkerózsika keresztelőjére a birodalom tizenhárom “tudós asszonya” közül csak tizenkettőt hívnak meg, mert “a királynak csak tizenkét aranytányérja volt, amelyekben tálalni akart nekik”. A Grimm-mesében tulajdonképpen nincs egyértelművé téve, hogy kik is valójában ezek a tudós asszonyok: tündérek avagy boszorkányok. Adományaik szerint – erény, szépség, gazdagság, s “mindaz, amit kívánni lehet a világon” – a tündérekhez állnak közelebb, ám a sértett, elfelejtett és feldühödött tizenharmadik inkább a boszorkányokra hasonlít, amikor megátkozza Csipkerózsikát. De itt is szó lehet természetesen ugyanannak az alaknak két ellentétes oldaláról is. Jellemző egyébként a tudós asszonyok hatalmára és a közöttük lévő egyenlőségre, hogy mindegyikük csupán egyet kívánhat az újszülöttnek, és egyikük sem tudja semmissé tenni a szörnyű átkot, mert azt csak enyhíteni lehet. A német mesék tündérei egyébként sokkal fenyegetőbbek, titokzatosabbak, lidércesebbek és veszélyesebbek a magyar mesebeli tündéreknél, akik viszont nem oly sokfélék, mint angol tündértársaik, s nem annyira humorosak és józanok, mint a franciák. Utóbbiak “hagyják, hogy az emberek problémáikat a maguk emberi eszközeivel oldják meg, azaz agyafúrtsággal és >>kartezianizmussal<<, az angol tündérek pedig valóságos hierarchiába rendezetten élnek.
A magyar mesebeli tündérek alakjában nem lelhető fel az a balkáni hiedelem, hogy “a tündérek sötét, halotti és világos, termékenységhozó oldala olykor kettészakad jó és rossz vagy fehér és fekete tündérek egy-egy helyen egyidejűleg számon tartott alakjaira, mégis általában egy ambivalens alakban őrzik ezt a kétarcúságot”, írja Pócs Éva. Berze Nagy János felveszi mesekatalógusába a lélekrabló tündér típusát, de csak külföldi párhuzamok alapján tud bemutatni olyan tündéralakokat – például a barna tündért, a fekete tó tündéreit –, akik alvás közben kiveszik az emberből a lelkét, vagy elrabolják a szemét. A magyar mesékben nem tündér rabolja el a lelket vagy a szemet, hanem a sárkány vagy a boszorkány, így a Magyar Népmesekatalógus – megegyezően a nemzetközi mesekatalógussal – már nem is a rabló személye, hanem a kárvallottak szerint tipizálja a mesét a vak öregek típusszám alatt. A magyar tündérmesékre általában jellemző, hogy egy mesén belül a tündérek nem változtatják szerepeiket. Nem kényük-kedvük szerint lesznek hol jók, hol pedig gonoszak, hanem attól függően, hogy a hős miként bánik velük. A magyar népmesék tündérei nem rossz szándékúak; a gonosz, a hős életére törő vagy a hős vesztét okozó női alakokat a magyar mesék egyértelműen boszorkánynak nevezik. Az ártó tündérek sem igazán ártóak: a Tündér Ilona és a királyúrfi című mesében például Tündér Ilona anyját, a Tündérkirálynőt azért kell ördögöknek – a hős segítőtársainak – elpusztítaniuk, mert különféle akadályokat állít lánya kérője elé.
Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy a magyar hiedelemvilág ártó tündéralakjai – a vízi, lápi és tűztündérek – nem kerültek bele a mesékbe, inkább a mondákban vagy a mesék boszorkányalakjaiban éltek tovább, majd pedig a műmesékben születtek újjá, mégpedig szintén ambivalens alakban. Lázár Ervin például maga is elbizonytalanodik a tündérek és a boszorkányok határvonalainak meghúzásában, amikor megteremti a “tünkány” meg a “boszordér” alakját, és akkor is két mitikus lényt keresztez egymással, amikor Hétfejű Tündérnek nevezi meséje jóságos alakját.
Végső soron azonban a mesékben szereplő tündérek – legyenek bármilyen ambivalens alakok – jó szolgálatot tesznek a mesék értő hallgatóinak: nemcsak egy olyan kor válik átélhetővé és elérhetővé általuk, amelyben az ember mindennapos kapcsolatban állt a természetfölötti lényekkel, hanem az a tudás is, amely ismerte, elfogadta és kezelni tudta a női princípiumban rejlő “sötét” és “világos” oldalt is.
(Boldizsár Ildikó – Ökotáj)
Irodalom:
1. Róheim G.: Magyar néphit és népszokások. Bp., Athenaeum, 1925.
2. Pócs É.: Tündérek, démonok, boszorkányok. Bp., Akadémiai, 1989.
3. Nagy O.: Hősök, csalókák, ördögök. Bukarest, Kriterion, 1974.
4. Ipolyi Arnold népmesegyűjteménye. Kampó táltos című mese. Szerk. Kálmány L., Bp., Athenaeum, 1914.
5. Az ősi magyar hitvilág. Bp., Gondolat 1978.
6. Kovács Á.: Ipolyi Arnold, a népmesekutató: Isten, ördög, tündér, boszorkány, táltosló a népmesében és a Magyar Mythologiában. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 3. Bp., MTA Néprajzi Kut. Csop., 1978.
7. Albert András Szép András című meséje. In: Magyar népmesék. Szerk. Ortutay Gy., Dégh L., Kovács Á., Bp., Szépirodalmi, 1960.


Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s